Blogolj!
Még az emlékezetes lámpavasazást is meg tudta fejelni Hódmezővásárhely materialista keresztény polgármestere, aki szerint a felfegyverzett néptömeg a hatalom erőszakszerveit is legyűrheti. Állítja, az erőszaknak is van demokratikus olvasata!
Sem a kétharmados választási pofon, sem a nyugat-európai drámai valóság nem tudja kijózanítani a libsik megmondóasszonyát.
A Simon Józsefek nincsenek egyedül, avagy a balliberális csürhe tényleg képtelen maga mögött hagyni a kommunizmus véres örökségét.
Gigi Moncalco FB oldalán találtam az alábbi két újság cikket ami a rimini-i szörnyek által elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatos vallomásokon alapul. Az olvasmányt szigorúan 18 éven felülieknek ajánlom, olyanoknak, akiknek elég erős a pszichéjük ahhoz, hogy ne okozzak rémálmokat nekik. Bevallom, amikor először olvastam a lengyel lány vallomását, kicsordultak a könnyeim.
Címkék: Erőszak, Rimini

Ezeket a cikkeket olvastad már?