Blogolj!

Tisztességről és becstelenségről bölcselkedett Gyurcsány


Most főhet a fejük az ellenzékieknek, miután a borsodi időközi választásokon is csődöt mondott az a „hűdenagyösszefogás”.

Gyurcsány a Facebook-oldalán fejtegette álláspontját, ami elég röhejes az ő szájából (jelen esetben klaviatúrájából), miszerint:

Valójában csak egy dolgot tudtunk meg a borsodi időközi választásokon. Azt, hogy kutya nehéz lesz 2022-ben (…) Az alapképlet nem fog megváltozni. Becstelen ellenfelet kell legyőzni, melyben az orbáni önkény minden fegyverét mozgósítja ellenünk. Övék a törvény, övék a nyilvánosság, övék a pénz, övék a megvesztegetés a zsarolás ereje. Nekünk meg marad a tisztesség.

Azért az valahol vicces és vérlázító egyben, amikor egy olyan politikus, mint a DK elnöke becstelenséget és zsarolást kiállt, az ő oldalukon pedig a pőre tisztesség áll… És ennél a pontnál ne felejtsük ki az összefogás és a tisztesség egyenletéből azt a Bíró Lászlót, aki most elbukta a választást. Azt a Bíró Lászlót, aki nem épp a tisztesség mintaképe a judapestezésével és megkérdőjelezhető céges ügyeivel.

És Gyurcsány hiába igyekszik a saját szempontjából a jót is meglátni a választási eredményben, azaz a sokat emlegetett működő összefogás most SEM működött, de azért ő szeretné ezt is jobb színben feltüntetni:

Az ellenzéki pártok vezetői, aktivistái között ez a mostani küzdelem soha nem látott politikai, szervezési, emberi bizalmat teremtett. Valójában elmosódtak a határok az ellenzéki pártok között. Nem volt érdekes, hogy honnan jött a jelölt, hogy honnan jöttek az aktivisták. Egyesültek a küzdelemben.

Ez mind szép és jó (és persze hiteltelen), csak az eredmény valahogy mindig elmarad… Nem érdekes? Inkább ezen kéne elgondolkodni.

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/101277/pics/lead_800x600.jpg
ellenzék,Gyurcsány Ferenc,összefogás
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?