Blogolj!

Nem ér véget a baloldali pampogás


A követelőzés, a hőbörgés, az ujjal mutogatás megy, bezzeg az összefogás és együttműködés nem. Röviden, tömören ennyit tesz csak az ellenzék, miközben most az a legfontosabb, hogy az ország újra rendesen működhessen.

A sorozatos elégedetlenkedéshez és követelőzéshez természetesen a Fidesznek is van egy-két szava:

A baloldal ott folytatja, ahol az első hullámban abbahagytareagálás az MSZP és a DK nyilatkozataira

A baloldal ott folytatja, ahol az első hullámban abbahagyta. Álságos, hogy ők beszélnek gazdaságvédelemről, miközben a munkahelyek és a családok életszínvonalát megvédő intézkedéseket, pénzügyi forrásokat a járvány kezdete óta folyamatosan elutasítják. Ha rajtuk múlna se bértámogatás, se hitelmoratórium, se adócsökkentés nem lenne. Tömegek vesztenék el a munkájukat és csőd szélére kerülne az ország, ahogy kormányzásuk alatt. A baloldalnak most is a politikai akció az első, a kamuhírek és kamuvideók gyártása, a védekezésben részt vevő járványügyi szakemberek, egészségügyi dolgozók akadályozása. Ezért most különösen fontos, hogy a Fidesz-KDNP minden támogatást megadjon a kormánynak ahhoz, hogy a magyar emberek életét megvédjük úgy, hogy közben az ország működőképességét is megtartsuk, mert Magyarországnak működnie kell! 

- áll a közleményben.

Nem sokat kell ehhez hozzáfűzni, de jó lenne, ha végre már a baloldal is megértené, hogy ha nem tudnak semmit sem tenni az ország érdekében, akkor legalább nem akadályozzák azokat, akik ezen dolgoznak megállás nélkül a legnehezebb időszakokban is. Kérdés csak, hogy vajon erre mikor eszmélnek rá…

Az eddigi tapasztalatok alapján sajnos sosem…

Címkék: ellenzék, fidesz
1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/100468/pics/lead_800x600.jpg
ellenzék,fidesz
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Ottó 2020-09-24 19:19:25
Ferikém akik DÁ_KÓ párti hazudozó (Dobrev Klára párti) libernyák geci (F1G) szarjankók még egy centit, vagy milimétert, sem tettek szép Magyar Hazánk fejlődése érdekében. De már most már nekem is a tököm teli lett és van veletek, mert az Orbán kormány jobbnál jobb Magyar Állam polgáraikat, helyzetbe hozó és segítő jogszabályai és rendeleteivel egyet kell, hogy értsek és a sokszoros több párti pártatlanságomból a sok éves ragaszkodásom után, a FIDESZ-KDNP politikáját kell, hogy vállaljam fel és támogassam, mert ez a negyed osztályú szopott gombóc fejű, erkölcstelen stupid picsa és hazudozó nő imitátor még, aki férjén ferin is túltesz az emberek félre vezetésében és az ország- világ előtti hazudozásában. Klara te egy ótvar hiteltelen hazudozó, politikai prostituált picsa vagy, de nem tudod magadat észre venni azt irántad irányuló emberi megvetést neked tényleg az ÚNIÓBA kellene menni és ha lesz lehetőséget, akkor ott keverni a feri keltette szart. Klara egy tisztességes egy tiszteséges
feri barátom zokon vette történelem tarára osztályozását és azt kívánta neki, hogy esernyővel kell meg megerőszakolni erőszakolni, feri barátomat ajánlom neked. Esernyőt csukva be , nyitva ki szituációt.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?