Blogolj!

Bangóné most éppen a szuperkupa-döntő ellen próbál hangolni


A "patkányozó" Bangóné Borbély Ildikó megint hallatta a hangját és emberkísérletnek nevezete azt, hogy az Európai Szuperkupa döntőjét nézők előtt játszhatják le Budapesten.

Fotó: origo.hu

Kevés antipatikusabb politikus van az úgynevezett magyar baloldalon mint Bangóné Borbély Ildikó. Benne ugyanis majdnem minden megvan, amit utálni lehet a az MSZP-s politikusokban: semmilyen hatalom nincs a kezében, de ehhez képest lenézi az embereket (ahogyan azt egy igazi szocialista nem tenné), nyíltan uszít ha kell, követelőzik és mindezek mellett még annyira arrogáns is, amennyire nem szégyelli. 

Bangóné egy évvel ezelőtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy úgy indokolta a Fidesz népszerűségét, hogy "sok a patkány Magyarországon". Ilyet normálisan gondolkodó valaki pártszimpátiától függetlenül sem mond egy egész csoportra, egy politikus meg pláne nem. Ő kimondta ezzel azonban csak azt érte el, hogy botrányt keltsen maga körül és többet foglalkozzanak vele mint azt országgyűlési képviselőként a teljesítménye alapján megérdemelné. 

A "patkányozásnak" természetesen nem lett következménye az egyre inkább önmaga mumifikált változatává váló MSZP-n belül és Bangóné továbbra is a párt tagja maradhatott. Persze azóta is harsogja, hogy hazánkban nincs szólásszabadság vagy sajtószabadság holott pont az bizonyítja ennek az ellenkezőjét, hogy ilyeneket kimondhat. 

Bangóné most újra formába lendült és úgy érezte, hogy neki mindenképpen meg kell szólalnia a csütörtöki Európai Szuperkupa döntővel kapcsolatban. Mint ismeretes a Bayern München és a Sevilla budapesti mérkőzését 20 ezer néző előtt kívánja megrendezni az UEFA és ez lesz az első olyan találkozó amelyre az európai szövetség közönséget enged be. A szövetség folyamatosan hangsúlyozta, hogy ezzel a meccsel az a célja, hogy elkezdje azt a folyamatot amelynek a végső stádiuma az lesz amikor teljes nézőtér előtt játszhatnak majd a csapatok a koronavírust követő időszakban.

Bangóné azonban jó szoci szokás szerint félreértelmezte az egész helyzetet és "emberkísérletnek" nevezte azt, hogy beengednek néhány nézőt a Puskás Arénába. Néhány "apróságról" azért "megfeledkezett": a hatvanhétezer főt befogadni képes stadionba alig 20 ezer embert engednek be akik úgy foglalhattak jegyet, hogy a nézőtéren ülve tartsák a távolságot a szurkolótársaiktól. Aztán ott van az a tény is, hogy testhőmérsékletmérés után engednek be bárkit a mérkőzésre, nyilván ez nem ad teljes képet arról, hogy kiben lappang fertőzés, de mégiscsak több annál, mint amit Bangóné Borbély Ildikó vizionált. És arról sem esett egy szó a nyolcperces videóban (vagy inkább önismétlésben), hogy a Bayern München valamennyi szurkolójának kifizeti a koronavírus-tesztet. És persze az emberi tényezőről ne is beszéljünk: aki elmegy a meccsre az feltehetőleg tisztában van azzal, hogy mit is vállal. 

Bangóné öt laptopról való felolvasással, demagóg módon kamerába nézéssel és önismétléssel később aztán előhozta a követelőző énjét is. Azonnal válaszokat akar Müller Cecíliától, Kásler Miklóstól, Orbán Viktortól, de még az UEFA vezetőitől is, hogy miért nézők előtt bonyolítják le a mérkőzést. Mindezt persze a szokásos Bangónés stílusban.

A videó végén még persze promózta a megszűnés felé expresszsebességgel robogó pártját, mondván az MSZP nem engedné, hogy ilyen körülmények között nézők legyen a meccsen és, hogy ők olyan Magyarországot szeretnének ahol az emberek meg vannak védve a világjárvány gazdasági hatásaitól. Előbbiben egyetértünk egy kis kiegészítéssel, tekintve, hogy az MSZP hatalomra jutása esetén nemhogy nézők nem lennének ott, de modern nemzeti stadionja sem lenne Magyarországnak ekkora sporteseményekkel utóbbi feladatra meg pont ők a legalkalmatlanabbak. 

3
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/100377/pics/lead_800x600.jpg
Bangóné Borbély Ildikó,MSZP
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
Ottó 2020-09-21 15:07:37
Te hülye, bigott országosan patkányozós múltad miatt elitélt és megvetett, stupid picsa neked ez a szellemi és erkölcsi zárt szinted magassága, Én tégedet még makkal (ami akár lehetne egy duzzadó férfi makk is) sem vernélek meg, mert azt nem érdemled meg. Ha derakamon körbe férfi péniszek sokaséga lenne Én akkor sem dugnék beléd egy szemernyit sem. Undorító mocskos libernyák perszóna vagy.
Válaszolok
kata 2020-09-20 20:20:40
Ez a boszorkány ahányszor megszólal, annyiszor csinál hülyét magából. Nem erről kellene beszélni, hanem arról, hogy a mocsok pártja etikátlan, antidemokratikus módon golyózta ki a neki nem tetsző pályázókat. Félreértés ne essék, ki nem állhatom sem mesterházyt, sem havas szófiát, de berkeken belül nem így kellett volna eljárni velük szemben. Főleg, hogy a demokrácia letéteményeseinek kiáltották ki magukat, amikor külföldre szaladgáltak hazát árulni. Ez a véglény egyébként nem is értem, miért ordítozik, hiszen a pártja fletótól 5 helyet szeretne, de a nagysosasszony ebben nem szerepel. A hatalomért még egymás torkát is elharapják, de ez nem újdonság tőlük.
Válaszolok
Ottó 2020-09-20 18:51:49
Mi van te hülye stupid patkányozós ordenáré repedt saekú picsa??? Most mi a faszom bajod van nálad világgal?? Foglalkozhatnál már a hülye párt társaid párt béli harcokkal és nyomulásokkal. Hülye picsa, hülye picsa.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?