Blogolj!

„Magyarország nem normális ország” – a Várban orbánoztak a „libernyákok”


Kis magyar abszurd: a legmagyarellenesebb párt szervezésében politikai demonstráción tombolt a balliberális ellenzék, hogy a politika ne merjen beleavatkozni a sajtó függetlenségébe.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Izmosat birkóznak a balliberális poltérfél fölötti hegemóniáért a különböző gittegyletek, ennek jegyében a Momentum péntekre maszkos „gigatüntetést” trombitált össze Orbán Viktor és a kormány ellen, amire rákapaszkodott a Jobbiktól a Gyurcsány-pártig mindenki, akit a szivárványbrancsba összehordott a szél. Lásd még: roncsderbi.

Szóval a Fegyőr-banda szervezésében a balliberálisok hivatalosan a sajtószabadságért vonultak fel (annak kapcsán, hogy az Index tulajdonosa, igazgatósága kirúgta Dull Szabolcs főszerkesztőt, majd erre hivatkozva felállt gyakorlatilag a teljes szerkesztőség), valójában az ellenzéki szavazók közötti politikai befolyás növelése volt a magamutogatás célja.

Kis magyar abszurd: a balliberális pártok politikai demonstráción tomboltak, hogy a politika ne merjen beleavatkozni a sajtó függetlenségébe. Üvöltött az egészről, hogy fából vaskarika!

A még véletlenül sem civil demonstráción tehát DK-s, momentumos, szoci, jobbikos és párbeszédes pártzászlók alatt vonultak a koronavírus-járvány kockázataival vadul (felelőtlenül) dacolók, hogy a Karmelitánál ordibáljanak egyet a miniszterelnök ellen. Keveset mondtak, de legalább jót üvöltöztek. A demonstráció szónokai között szinte csak politikusok szerepeltek (egy-két kivétellel). Így például a Momentum elnökségi tagja, Hajnal Miklós, aki még a gyülekezéskor megadta az alaphangot azzal, hogy kijelentette: „Magyarország úgy néz ki, hogy nem normális ország”.

Hát, köszi, így a józan többség nevében. Szerintünk meg az. Olyan, amilyennek szeretjük: keresztény és magyar.

Hőbörgött még a liláktól a színtelen-szagtalan Orosz (Anna) és a magát éles késnek gondoló tompa penge, Fekete-Győr (András), de nem hiányozhatott a kínálatból a mindenkitől független lyukas zoknis pókember, Hadházy Ákos sem, akik mind-mind Orbán Viktor, a kormány és a Fidesz ellen uszítottak az elmúlt hónapokban megszokott panelekkel. A diktafonos lódoktor például arról vizionált, százezer embernek kellene benyomulnia a közmédia Kunigunda utcai központjába, hogy tényleg eredményt érhessenek el, különben megvan az esélye, hogy az efféle tüntik másnaposságában úgy ébrednek, hogy semmire nem mentek. Úgy is hagyta abba, hogy megígérte, nem hagyja (hagyják) abba. (Pedig de.)

Ehhez képest a médiát képviselő kivételek egyike – a kormányfőt „felcsúti legkisebb fiúnak” gúnyoló, a tömeget „libernyákokként” köszöntő, majd a „förtelmes rezsimre” papírból olvasva hörgő  Gulyás Balázs ellenzéki publicista mondta meg a tutit:

„Nekem ma nem kellene itt lennem, mert ez egy pártrendezvény”.

Na ja. Pontosan.

Megvan annak a diszkrét bája, hogy nem a civilek, nem az olvasók szólaltak fel a sajtószabadságért, hanem a balliberálisok úgy érezték: meglovagolhatják a pillanatot, és politikai tőkét kovácsolhatnak abból, ha kisajátítják a média függetlenségét. Amihez pedig semmi, de semmi közük. Ezúton jelezzük:

bármennyire nem értik vagy bármennyire fáj nekik, a szabad média tőlük, az ő befolyásuktól, befolyásolásuktól is független. Mi az, hogy, nagyon is!

Ja, Fegyőr kormányprogramot is hirdetett. Olyan országot akarnak, ahol el lehet jutni – kapaszkodjatok meg – A-ból B-be. Szivárványos „szakértői” kabinet, 2022. Az Isten óvja tőlük Magyarországot...

3
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/98176/pics/lead_800x600.jpg
Budapest,demonstráció,ellenzék,index,Momentum,Orbán Viktor,tüntetés
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
illes 2020-07-25 19:16:19
Egy csomó hazaáruló kretén.
Válaszolok
Ottó 2020-07-25 13:17:34
Katika veled az a baj, hogy a tatai ideg elme osztályt és a szülészetet, azt a hasonszőrű múltu elvbarátaid MSZP-SZDSZ-es liberális köcsög szarjankók megszüntették anno a gengszter váltás idején. Mert a mostani ideg elmebajos kitöréseidet, ott akkor és most biztosan tudták volna kezelni a magas szintű orvosi ellátás keretén belül. Állítólagos orvos létedre (de lehet, hogy te is csak egy álmentős orvos vagy) akut skizofrén tüneteid vannak ilyen, elme állapotodban szerintem nem szerencsés, hogy az Únióban te képviseled a Magyar Embereket enyhe tudat hasadássál és hazaárulási hajlammal. Jó lenne, ha magadra is fordítanál egy kis figyelmet és diagnosztikát és rájöhetnél, hogy determinált vagy ideg-elme kategóriában.
El mehetnél már te is a jó k@rva nénikédbe, akit utálunk mint szart, a Magyar emberek többségének árulóját és elárulóját.
Válaszolok
Ottó 2020-07-25 11:15:05
Nem is értem ezt balliberális csőcseléket, hogy is avatkozhat bele abba, hogy gazdálkodó egység tulajdonosának ,döntésébe bele avatkozzon. Mert ha az Én tulajdonomban lévő ez esetben újságot azzal emberrel vezetem, irányítom és dolgozok vele akiben bizalmam van. Ha bizalom elfogy, akkor vége van, mint a botnak és akkor jöhet az úti lapu. Szerintem biztosan megvolt a jó oka a Tulajdonosnak, hogy a főszerkesztőt elbocsájtotta. A face news megártott az indexnek, mert azoknak se szeri, se száma volt az utóbbi években. Egy embert belehet csapni, vagy több embert belehet csapni, de mindig mindenkit nem lehet becsapni. A gazdálkodásuk a csőd szélére sodorta őket, amiről szerintem nem a Viktor tehetett. Hogy képzelhetik a balliberális indexes sz@rjankók, hogy Magyar Állam fogja mások kártya adósságát megfizetni, pláne annak tükrében, hogy az index rengeteg esetben az Orbán fóbiájuk vörös posztójától orruknál tovább nem látva a valóságot és tényeket durván meghamisítva rágalmazta Viktort, a FIDESZT, Magyarország demokratikusan megválasztott Kormányát és Magyar Embereket. Miért is kellene a Magyar Kormánynak egy ilyen állandóan hazudozó jellemtelen médiumnak segítő jobbot nyújtani. Amikor volt lehetőség a tulajdon rész vásárlásra akkor a főszarkesztő úr és sleppje, miért nem vásárolt tulajdonrészt, mert más pénzét elsíbolni, költeni azt mindig jobb mint a magukét. Mi tartja vissza az indexes sleppet, hogy másik hírpoltált indítsanak a saját pénzükön.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?