Blogolj!

Orbán Viktor kihívójának álmodja magát Márki-Zay Péter

Pintér M. Lajos

Továbbra sem elsősorban Vásárhely ügyeivel foglalkozik a balliberális polgármester, akit jól láthatóan elsősorban az országos politika, a nagypolitikai karrierje foglalkoztat. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában bejelentette: elindul az ellenzék miniszterelnök-jelölti előválasztásán. Mert – gyújtott rá régi nótájára – annyian vetik bele a bizalmukat, hogy nem mondhat nemet…

Fotó: Promenad.hu/Gémes Sándor

Gőzerővel pörög az országos médiahakni: bő két és fél hónap alatt immár hetedik alkalommal szerepelt az ellenzéki beállítottságú ATV élő adásában Vásárhely balliberális vezetője, Márki-Zay Péter. A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke kedden az Egyenes beszéd stúdiójában hirdetett igét, leginkább természetesen a nagypolitikai, ellenzéki ügyekről, a szervezés alatt álló előválasztásról.

Úgy fogalmazott, az ellenzék 2022-es sikerének záloga az előválasztás lehet. „Az egyetlen esély a városok szabadsága és Magyarország szabadsága irányában, hogyha 2020-ben tényleg a legjobb jelölt indul el a mind a 106 kerületben” – magyarázta, majd sokadik alkalommal tért ki arra, hogy szerinte előválasztáson kell eldőlnie a balliberális miniszterelnök-jelölt személyének is. Megerősítette, amit már korábban is nyilvánosságra hozott: ő is el fog indulni az ellenzék miniszterelnök-jelölti előválasztásán, akár Karácsony Gergely főpolgármester ellenében.

Tehát továbbra is Orbán Viktor (első számú) kihívójának álmodja magát.

Ezzel kapcsolatban az alábbi szürreális párbeszéd hangzott el arról, hogy felkérték, megkeresték-e Márki-Zayt vagy sem, s ha igen, kik:

– A legjobb jelölt… Önt megkeresték?
– Folyamatosan egyeztetünk; nem kerestek meg, tehát nem volt olyan párt, aki…
– Miniszterelnök-jelöltről beszélünk…
Nyilván rengetegen keresnek ezzel, de nem pártok, tehát pártok nem kerestek ezzel a javaslattal. Én azt gondolom, hogy az a derék hozzáállás, hogyha mindenki, aki az ország jövője iránt komoly felelősséget érez, és úgy érzi, vagy mások úgy érzik, őbenne van a bizalmuk sokaknak, akkor természetesen egy előválasztáson való részvételre én azt gondolom, hogy felelősen nem lehet nemet mondani.

Majd kérdésre válaszolva közölte, Karácsony Gergelyt ugyan kiváló jelöltnek tartja, de „természetesen én, vállalom én is a megmérettetést, őneki is vállalnia kell a megmérettetést, ez az én véleményem”. Hozzátette, azt fogja támogatni 2022-ben, aki az előválasztáson megmérettetve a legsikeresebb jelölt lett, legyen szó akár saját magáról, akár Karácsonyról.

Ennek kapcsán érdekesség, hogy az utóbbi napokban a széthullóban lévő Jobbik két bukott exelnöke is szóba hozta Márki-Zay (és Karácsony) miniszterelnök-jelöltségét. A 2018-as kormányfőjelölt, azóta a pártból is kilépő Vona Gábor egy lapinterjúban úgy fogalmazott, Karácsony Gergely főpolgármestert tartja a legintegratívabb közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek, de „Márki-Zay lehet még kihívó, mivel Karácsonyhoz hasonlóan ő sem tartozik sehova, könnyebben kötnek kompromisszumot róla a nagyobb pártok, mint az ő színeikben induló jelöltekről”. A nemrég a Jakab Péterék által a Jobbik parlamenti frakciójából kiebrudalt, az Országgyűlés alelnöki tisztségéből visszahívott Sneider Tamás pedig közösségi oldalán vázolta: „Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter az a két potenciális jelölt, akiket én szívesen ajánlok mindenki figyelmébe”.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke (Karácsony vezetőtársa) ugyanakkor az ATV Egyenes beszédében az MMM-elnök után vendégeskedve arra célzott, szerinte Márki-Zay nem „pártos”, hanem civil jelöltként egy vidéki országgyűlési választókerületben indulhat el (ráadásul jó eséllyel) az előválasztáson. Vásárhelyen élve nem kell túlzottan erős fantázia ahhoz, hogy kitaláljuk, melyikben. Ezek szerint tehát szinte biztosra vehető, hogy Márki-Zay így vagy úgy, de el akar indulni a 2022-es országgyűlési választáson, ami az elmúlt két és fél év előzményeinek ismeretében egyáltalán nem meglepő: nem elsősorban a polgármesterséget ambicionálja, hanem szinte „remeg” az országos politikai szerepvállalásért.

Márki-Zay Péter besúgóhálózatot szervez, ő lesz Mindent-Hall Péter

Leiratkozhatsz, ha mégsem tetszik. Besúgásra ösztönzi a hódmezővásárhelyieket derék polgármesterük. Ráadásul még pénzdíjat is kitűzött a legjobb árulkodóknak, besúgóknak. Időutazás az 1950-es évek Magyarországába. Márki-Zay olyan rendeletet terjesztett a város közgyűlése elé, amelynek értelmében bárki, aki bizonyítékot szolgáltat az önkormányzat érdekeit sértő bűncselekményről, a városban elkövetett szabálysértésről vagy csupán csak egy helyi rendelet megsértéséről, jutalomban részesülhet.

Az MMM-elnökkel készült ATV-interjúban egyébként szó esett a hírhedtté vált „spiclitörvényről” is. Ennek kapcsán Simon András, a kormánypártisággal nem vádolható műsorvezető a polgármesternek szegezte, miért volt erre szükség, hisz „Magyarországon ennek van egy rossz bukéja: a feljelentők országa, házmester-Magyarország”. Márki-Zay úgy reagált, nem neki, hanem a Fidesznek kell szégyellnie magát, és ő mindig ki fog állni mindenki mellett, akit „ártatlanul jelenetek fel, megvádolnak, pitiáner dolgok miatt zaklatnak”. Nos, miután a lakossági visszajelzések is azt mutatják, új rendelete tág teret nyit az indulatoknak és a megosztottság további mélyítésének, ebből a szempontból akkor

a városában minden bizonnyal élesben vizsgázhat majd a „spiclitörvényével” együtt…

Forrás: Promenad.hu

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/97057/pics/lead_800x600.jpg
ellenzék,előválasztás,Hódmezővásárhely,Karácsony Gergely,Márki-Zay Péter,Orbán Viktor,polgármester,választás,választás 2022
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?