Blogolj!

Matka-kakába lépett a lyukas zoknis Pókember

Dorogi László

- Ákoska, nézd csak, ott egy TITA!
- Az nem is TITA, hanem MATKA!

Bocsássák meg kérem, hogy ennek a borzasztó szakállas viccnek az átiratával ütöttük fel eme csodálatos napon a Hadházy-értelmező kéziszótárt, de a nullától az abszurdig terjedő skálán csontig kiütötte a Pinokkió-potmétert az, ahogy a lyukas zoknis Pókember a "tisztességes" szó jelentését kiüresítette.

A lófasz-rajongó Hadházy egykori elvtársával és barinőjével Szél Dettikével vágott bele egy gusztustalan és aljas akcióba, amely során a "Tisztességes és Igazságos Társadalomért" névre csúfolt alapítványuk álcája mögé bújva kezdték el galád módon begyűjtögetni a kitöltött nemzeti konzultációs íveket.

A Magyar Nemzet kiderítette, a józan észtől is független képviselő megmozdulása illegális adatgyűjtésnek minősülhet, de ez még nem minden. A táblás tahónak sikerült törvényt is sértenie a TITA működtetésével, ugyanis nem jelentette be a jogszabálynak megfelelően a házelnöknek az összeférhetetlenség alá nem eső alapítványt - ami ráadásul nem is lenne használható anyagi tevékenység folytatására sem, márpedig Hadházy bőszen tarhál a nevében, a számlaszámot is büszkén hirdeti, ahová az alamizsnát várja jó megélhetési politikusként.

Az alapítvány egyébként Hadházy címére is van bejegyezve, ide várja a íveket a faszonírozott kamupolitikus, és a hírek szerint

a Momentumot is sikerült becsicskítania, szerdától már a lila ködös olimpiagyilkosok is szipkázzák a gyanútlan agymosottak adatait konzultációs ívek begyűjtését hazudva.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, Hadházy akciója adatvédelmi törvénybe ütközhet, ugyanis a nemzeti konzultációs ív nem tartalmazhat személyes adatokat (mint e-mail cím, lakcím, és egyéb ilyen apróságok) és az sem derülhet ki semmilyen módon, hogy ki töltötte ki a lapot. Amennyiben Atis és Detti személyes adatokat kívánnak begyűjteni, abban az esetben adatkezelési szabályzat alapján kellene eljárniuk, amit nyilvánvalóan nem szeretnének megtenni és nem is ennek szellemiségében kamuzzák tele az internetet.

A tévészékházak réme "Valódi konzultáció" néven reklámozza akcióját, pedig nincs itt másról szó, mint illegális adatgyűjtésről és törvénytelen tarhálásról. A matka rúgja meg!

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/96768/pics/lead_800x600.jpg
Hadházy Ákos,szél bernadett
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?