Blogolj!

Akiknek nem gyász Trianon


Már szinte semmin nem lepődünk meg, ha Gyurcsány Ferencnek és bandájának gyűlölni lehet a határon belüli és a határon kívül rekedt magyarokat. Ha kell szemet lövetnek, kisebbítik Trianon hatásait, védelmükbe veszik Klaus Iohannist vagy sajnálják a határontúliaktól a magyar állampolgárságot.

Mégis azt gondolná az ember, hogy ha egy olyan napnak centenáriumi évfordulójához érkezünk, mely a magyar történelem egyik legszomorúbb napjára emlékezik, mikor minden magyarnak közösen kellene megemlékeznie az elcsatolt területekről, a szétszakított családokról, emberi sorsokról és egy ország gyászáról, akkor félre tudják tenni gyűlöletüket és a pártpolitikát és csatlakozni tudnak az emlékező tömeghez.

De nem. Június 4-én az országgyűlés Trianon megemlékezést tart, melyen a Demokratikus Koalíció nem vesz részt. Hivatkoznak kirekesztésre, az ünnep kisajátítására, de mondhatnak bármit ez egy dologról szól? Magyarországon, egy magyar párt, nem hajlandó részt venni a nemzet egyik leggyászosabb napjának szentelt emlékülésen. Nem képviseli választóit a Parlamentben, nagyívben lesajnálja a határontúli honfitársainkat.

Ez ma Magyarország 2020-ban. Olyan emberek képviselik az ország lakóit, akik szívesebben emlékeznek meg egy meggyilkolt afroamerikairól, mint két halálra késelt magyar fiatalról. Akik előbb rakják ki a szívárványos zászlót, mint a székelyt. És akik Trianon emléknapján a gyász helyett inkább a gyászolókkal vannak elfoglalva.
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/95834/pics/lead_800x600.jpg
Demokratikus Koalíció,Gyurcsány Ferenc,Trianon
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?