Blogolj!

Az MSZP most nemzeti ügyekben próbál pampogni valamit


Azt már eddig is megszoktuk, hogy minden egyes mozdulatba bele kell kötnie az ellenzéknek, tök mindegy, hogy a kormány mit csinál. Az viszont tényleg nevetséges, hogy Trianon közelgő századik évfordulója idején is csak a vagdalkozás megy.

Molnár Zsoltnak sikerült beszólnia, most a legújabb az, hogy a Fidesz a közelgő nemzeti gyásznapot megosztásra és saját céljai érvényesítésére akarja használni. Ez mondjuk már alapból is igen röhejes feltételezés, abban a kontextusban meg pláne, hogy ezt egy olyan ember mondja, aki történetesen az MSZP tagja. Annak az MSZP-nek, akik 2004-ben konkrétan elárulták a magyarokat.

A Fidesz közleményben reagált is Molnár vádjaira:

Az MSZP hiteltelen a nemzeti ügyekben - Reagálás Molnár Zsolt (MSZP) nyilatkozatára 

A nemzeti összetartozás ügyében nem tekintünk hitelesnek senkit, aki Gyurcsány Ferenccel összeáll.

Gyurcsány minden idők legdurvább kampányát folytatta 2004-ben a határon túli magyarok ellen. Ennek plakátarca, Bangóné Borbély Ildikó pedig a mai napig a szocialisták soraiban van.

Az MSZP nem támogatta az új alaptörvényt sem, amely kimondja, hogy „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket”.

Balla György, frakcióigazgató

Ennyi és pont. Ehhez sok mindent nem kell már hozzáfűzni. Az MSZP 16 éve olyan lépést tett meg, ami után egy szavuk nem lehet ebben a témában. Elk*rták már akkor. Nem kicsit. Nagyon.

Címkék: fidesz, MSZP, nemzet, Trianon
1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/95728/pics/lead_800x600.jpg
fidesz,MSZP,nemzet,Trianon
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Ottó 2020-06-02 19:17:10
MSZP-moslékos ildikós sáska járók, mert már csak erre jártok ti a "stupid picsátok " szerint többször kijelentett és hirdetett nem lesz gáz ár emelést kántáló politikai szökött múmiátok úgy tűnik fel akar támadni politikai halottaiból és elkezdett rabszolga .2 -kettőzni. Hát elvtársnőkécske ildikó, ildikó, ha lehetnél akkor, sem tudsz már egy tisztességes politikai koriefus lenni, mert azt a libajnai köcsög, 2009 évi Magyar ellenes tevékenysége tette tönkre pártotokat. A mikor 2009.12.17.-én a Magyar Parlamantben sopánka a liba pesztra népeket tönkre tevő libajnai a nőknek adott 7 év a férfiaknak adott 5 év kényszer munkát az akkori MZSP-SZDSZ 3/4-es többség megszavazott által megszavazott nyugdíj törvénnyel. Lásd a legújabb kori 2009 évi nyugdíj törvényt. Sopánka nőnek nem illik mondani, de a f@szom húslevesetekbe.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?