Blogolj!

Hű, de égő – iszonyatosan pofára esett az MSZP!


Annyira beleélték magukat azon, hogy – szerintük – eltűnt Kásler Miklós, hogy nem vették észre a fától az erdőt.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az év pofára esését könyvelte el az MSZP így a koronavírus-veszélyhelyzet 66. napján! A permanens lejtmenetben lévő szegfűsök „De hová tűnt Kásler Miklós?” címmel röppentettek szanaszét egy sajtóközleménynek címkézett röffentést a (számukra) szabad szombat kora estéjén.

Ebben arról értekeznek nem középiskolás fokon (hanem kisegítős szinten), hogy „már Orbán sem tart igényt Kásler jelenlétére akkor, amikor rendkívüli jelentőségű egészségügyi döntéseket kell meghozni. A budapesti kijárási korlátozásokkal kapcsolatos döntésnél szembesültünk ugyanis azzal, hogy az egészségügyi kormányzat, élén Kásler Miklóssal már meg sincs hívva az ilyen horderejű döntések előkészítéséhez”. Mindezt abból szűrték le, hogy az emberi erőforrások minisztere nem volt jelen akkor, amikor a kormányfő reggel orvostudományi, járványügyi, virológiai és matematikus szakemberekkel egyeztetett. A szocik szerint „Káslernek se híve, se hamva”, és már csak egy kérdés maradt: „mikor mond le Kásler Miklós? Mikor adja ki az útját Orbán a bukott miniszterének?”

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Nos, a közlés-, pontosabban közleménykényszeres neokomcsiknak sikerült szénné égniük, ugyanis nem látták a fától az erdőt: a budapesti kijárási korlátozásokkal kapcsolatos döntést valójában meghozó délelőtti operatív törzsi ülésen bizony nagyon is jelen volt, így az új szabályozás előkészítésében teljes életnagyságában részt vett Kásler Miklós az egészségügyi kormányzat képviseletében (lásd Orbán Viktor Facebook-posztját és az MTI-n megjelent hivatalos fotót).

Miután kiderült, hogy Kásler nagyon is megvan, és már a legendás Damon Hill is előkerült, a magyar politikai életet követőek számára tényleg egy kérdés maradt, de az a következő:

hová tűnt az MSZP, melynek régen elmentek otthonról?

1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/94931/pics/lead_800x600.jpg
Kásler Miklós,koronavírus,MSZP,Orbán Viktor
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Ottó 2020-05-17 17:51:49
Nem ez volt a liberális MSZP-s ,SZDSZ-es szarjankók első beégése, ha nem a l@ba tolvaj gojdonka 2009 évi ámok futása amit a Magyar Embereknek akkor karácsonyi ajándékként kiosztott a nyugdíj törvénnyel és más egyéb megszorításokkal együtt. Akkor a férfiak 5 év a nők 7 év kényszer munkát kaptak. Ezzel az a bajom, hogy ezt II. trianonnal felérő gyalázatot az orbánista sajtó és média is azóta is agyon kussolja. Még mindig nem foglalkoznak ezzel a jó Istenig felkiáltó emberek ellen elkövetett aljas és igaztalan szemétséggel.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?