Blogolj!

Jakab Péternek konkrétan elmentek otthonról


A Jobbik elnöke nem szégyelli magát, és képtelen kussolni: akkora járványszakértő, hogy a kijárási korlátozásba is beletörölte a lábát.

Fotó: MTI

Mondhatnánk, és joggal tennénk, hogy mit foglalkozunk Jakab Péterrel, hiszen a Jobbik elnöke – balliberális politikustársaival együtt – hétfőn és kedden végleg eljátszotta a becsületét. Cserbenhagyták a nemzetet, elárulták a magyarságot, amikor nem támogatták a kormányt a koronavírus-törvény megszavazásával. Jogbizonytalanságot okoztak, avagy egy ócska kis politikai cécó és remélt haszonszerzés oltárán feláldozták a társadalom biztonságát: emberéleteket tettek kockára.

A Parlamentben magából kikelve fröcsögő bohócpolitikusnak ritka vastag bőr van a képén, mert nemhogy visszahúzódott volna ha már a védekezés hatékonyságát nem akarta segíteni (sőt...), de még az Orbán Viktor által pénteken kihirdetett kijárási korlátozásba is beletörölte a lábát.

A miniszterelnök megmondta: ha az ellenzék nem hajlandó az együttműködésre, a kormány nélkülük is legyőzi a járványt, megoldja a válságot. Egyébiránt szakemberek – orvosok, matematikusok, virológusok, biológusok, gyógyszerészek, közgazdászok stb. – támogatásával, az ő véleményükre alapozva. Szakmai elemzések szerint egyébként Magyarország a környező országokhoz képest minden szükséges intézkedést korábban vezetett be, a járvány terjedését sikerrel lassította, a megbetegedési adatok sokkal kedvezőbbek, mint a többieké. Hát így.

Sunyi Jakab viszont nem fér a bőrébe, akkora járványszakértőnek vizionálja magát, hogy a házi portál Alfahírhez szaladt okoskodni és lázítani. Idézzük címeres ökörségeit:

„A kijárási korlátozás csak akkor védi az embereket, ha valóban korlátozza a kijárást, itt azonban nemhogy nem korlátozza, inkább bátorítja az otthon elhagyását.”

„Hetek óta azon dolgozunk, hogy aki csak teheti, maradjon otthon. Orbán Viktor meg bejelenti, hogy az otthonunkat csak olyan alapos indokokkal hagyhatjuk el, amelybe beletartozik a manikűrtől kezdve a szabadidős tevékenységen keresztül szinte minden.”

„A maradj otthon szlogent lassan felváltja a mehetsz bárhová.”

„Különösen igaz ez a legveszélyeztetettebb, 65 év feletti korosztályra, akiket eddig is nehéz volt otthonmaradásra bízni, most viszont maga a miniszterelnök közli, hogy délelőtt mehetnek nyugodtan a boltba meg a piacra. Mintha akkor nem lenne fertőzésveszély. Konkrétan most emberéletekkel szórakozik a kormány.”

Mielőtt megüt minket a guta a botránypolitikus botrányos hőbörgése hallatán, akkor itt álljunk meg egy szóra, és rögvest térjünk is vissza az origóhoz! Hogy ki szórakozik emberéletekkel (miközben a kormány menti azokat!), azt Jakab és tsai. a hét elején gyönyörűen bemutatták. Kiállították szegénységi bizonyítványukat, amit a magyarok nem fognak nekik soha elfelejteni, ha majd elvonult a vihar. Megmutatták, hogy kisstílű politikai percemberek, akikre nem számíthat, akikben nem bízhat a nemzet. A Jobbik elnöke újra kinyitotta a száját, ha hallgatott volna, tán bölcs maradhatott volna. Így csak az derült ki, hogy konkrétan elgurult a gyógyszere. Hála Istennek, a kijárási korlátozás idején is utána szaladhat. Tudják, alapvető szükséglet.

Amúgy pedig, de tényleg, elmehetne a p.csába bárhová!

3
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/92437/pics/lead_800x600.jpg
Jakab Péter,Jobbik,kijárási korlátozás,koronavírus,Orbán Viktor
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
kata 2020-03-28 21:09:37
Ez a sehonnai nyikhaj addig pattog, amíg 5% alá amortizálja a bandáját. Odáig süllyedt, hogy a közutálatnak örvendő fletóval került egy szintre. De nincs mit tenni, meg kell szolgálni a vén szaros támogatását! Remélem 2022-ben jó pár formációból megfogyatkozik a Parlament, mert ezt a hozzáállást nem fogjuk elfelejteni! Arról nem is beszélve, amilyen stílust ez a népművészeti agyagedény megenged magának, az külön vérforraló. Arcoskodjatok csak tovább, semmi nem lesz elfelejtve, minden aljasságotok fel van írva!
Válaszolok
Ernest 2020-03-28 10:10:07
Ez eleve gyengeelméjűnek született! Nem kell csodálkozni rajta!
Válaszolok
Suarez jr. 2020-03-28 00:18:41
Jákób Jákób Jákób egyértelműen felelős emberek életéért emberek haláláért !! Tehát a Ballik szórasemérdemes politikai pojácája , cirkuszi bolondja, gyurcsányi ripacsa , mert azt cselekedte amit cselekedett , egyértelműen emberek haláláért felelős , szándékos emberölések bűntettében BŰNÖS ! El kell számoltatni , felelősségre kell vonni , el kell ítélni a legkeményebben , ki kell vonni ezt a mocsok mocsmodékot a közéletből, el kell szigetelni a élettől !! Miután egy marxista - leninista - kommenista - bolsevik féreggel , csatorna patkánnyal állunk szemben ,---mint mondotta Torgyán József annó --- féregteleníteni kell az országban !!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?