Blogolj!

Nők mosolya, tavaszi szélben


Golyóktól és kövektől sebesült Margit asszonyról hallottál-e már? És Katalin asszonyról, ki molnár felesége volt? Gyanítom, aligha. De ha elárulom, olyan nőkről beszélek, kik életüket veszítették az ostromban, miután Dobó István kapitány uram szólította harcba az egri vár népét?

Illusztráció: pixabay.com

Akkor már el tudod képzelni lőportól, vértől maszatos arcukat, tenyerüket, amiről a bőrt talán már a harc első napján leszaggatta a súly cipekedés közben? És félelmüket, igen, a mellüket szorító rettegést át tudod-e érezni, amikor az eget kémlelték a török ágyúgolyók becsapódására várva?

Mert ha nem, legalább próbáld meg. És ne az interneten, bulvárújságok címlapján, celebek hírnevét hizlaló televíziókban kínált nőkre figyelj, ha kérhetem. Tiszteleted (vajon mennyit ér ma még ez a szó?) inkább olyan tablót fessen, amelyen feltűnhet az asszony, aki átjutva a Vereckei-hágón kerekre nyílt szemmel csodálkozott rá a korábban soha nem látott földre. És kislányára, aki arról álmodott, hogy egyszer derék vitéz asszonya lesz, csak addig sikerüljön olyan táborhelyeket találni, ahol nyugodtan álomra hajthatja a fejét..

De gondolhatsz a tatár, a török, a labanc vagy az orosz elől menekülő nőkre is, akiknek nevét nem őrzi krónika. Asszonyokra, akik Kossuth Lajos kérésére éjjel-nappal varrták a hadba induló ezredek katonáira a vászonnadrágot. Vagy Szendrey Júlia fájdalmára, amikor hírt kapott bizonyos Segesvárnál lezajlott csatáról, az ország minden szegletét megrázó asszonyi zokogásra, amikor beleégett egy szó, Don-kanyar, anyák, lánytestvérek, gyerekek agyába.

És gondolj Trianon után Erdélyből, Délvidékről, Kárpátaljáról, Felvidékről menekülő nőkre. Mosókonyhákból, fészerekből próbáltak otthont teremteni, reményeik szerint csak pár napra, majd sírásukat évekig, talán halálukig rejtegették. És gondolj a magyar zsidó lányok és asszonyok százezreire. Hosszú vasúti szerelvényekben hurcolták őket haláltáborok felé magyar falvakból, városokból, hogy a lágerekben csaholó kutyák fogadják őket, keményen pattogó vezényszavak. És ugye eszedben jutnak a nők, akik fiukat siratták, olyan kamaszokat, akiket ma már pesti srácokként emlegetünk, vagy azok a nők, akik soha nem harcoltak, csak hajnalban ébredtek, hogy hatra már gyártószalag mellé álljanak az üzemben, netán derekukból próbálták kiűzni haragos káromkodással a fájdalmat, mikor kapálás közben a sor végére értek.

A mi asszonyaink, lányaink voltak mind. Gyerekként tipegők, kamaszként álmodozók, anyaként féltve ölelők, öregként magányt elviselők.

És gondolj persze arra a kislányra is, akivel az osztálykiránduláson először próbáltad ki, milyen is az, ha két száj összeér. És arra, aki felszisszent mosolygós örömében, amikor ujjára húztad a karikagyűrűt. És arra az asszonyra, aki az esküvő után kipirult arccal bizonygatta: nem a fiamat veszítettem el, hanem egy szép fiatalasszonnyal lett gazdagabb a családunk. És gondolj arra a kolléganődre is, aki, ha hibázol, csak legyint: semmi gond, majd én kijavítom.

Hogy miért jusson mindez eszedbe? Mert ma a nőket ünnepeljük?

Talán azért is. De még inkább azért, mert férfi vagy, aki pontosan tudja: nők nélkül mit sem érne az életünk. Pontosabban: élet sem lenne. És az a gyerek sem született volna meg, aki e sorok írásakor keményen megfogadta, tárgyszerű lesz, és szikár szavakat gépel be a számítógépébe. Majd ezt a fogadalmát sem tudta betartani. Mert hát ő is férfiból van, és ha a nőkre gondol, minden az ő szava, csak éppen nem szikár és tárgyszerű.

De a tárgyszerűség helyébe lépett érzelmeket, és talán még pátoszt is, ma megbocsájtják neki. Éppen március 8-án, a nők nemzetközi napján (ja, és a neve napján) az egyébként mindig és mindent megbocsátó, tavaszi szélben mosolygó lányok és asszonyok…

Bátyi Zoltán

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/91450/pics/lead_800x600.jpg
nemzetközi nőnap,nők,nőnap,tavasz
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?