Blogolj!

Melegek a Szezám utcában. Felkészül Bogyó és Babóca?


Nem kell ahhoz fiatalnak lenni, hogy az ember elmondhassa magáról, hogy a Sesame Street nevű amerikai bábfilmsorozaton nőtt fel. Az 1969-ben indult, nem véletlenül, nagy népszerűségnek örvendő gyerekműsora több millió amerikai és a világ egyéb pontján élő gyermeket ültetett a képernyő elé.

Mi és gyermekeink még számolni, olvasni, fogat mosni öltözködni tanultunk Elmo-tól, a Nagy Madártól vagy éppen a Süti Szörnytől, de a sorozat készítői úgy gondolják a 21. században már más ismeretekre is szükségük van a kisgyerekeknek. Az elősorban óvodások által nézett műsorba ugyanis meghívták vendégnek Billy Portert, az ismert színészt, akiről tudni lehet, hogy bevallottan meleg és három éve egy férfival él házasságban, hogy meséljen egy kicsit LMBTQ emberekről, hogy megtanítsa gyermekeinknek, hogy férfi és férfi között is lehet kapcsolat, hogy egy férfi is vehet fel női ruhákat, hogy megtanítsa unokáinknak, hogy léteznek transzneműek, transzfesztiták.


Bár sokat változott a világ az elmúlt 50 évben azt kijelenthetjük, hogy a kisgyermeknek továbbra is arra van szükségük, hogy az ilyen "ismeretterjesztő" jellegű mesékből az állatokat, a gyümölcsöket taulják meg, azt hogy mik az illemszabályok, hogyan néz ki a Z betű vagy a 7-es szám. Nem kérünk abból, hogy az így is arányaiban hatalmas teret adó LMBTQ lobbi gyermekeink lelkét fertőzze. Tudjuk, hogy ezek a pici gyermekek még utánzással tanulnak, nincs szükség arra, hogy ezeket a mintákat utánozza, tegye magáévá.

Nem engedhetjük, hogy a szinte mindenhová belopódzó melegpropaganda, már három éves korú gyermekeinket is megtalálja. Nincs szükségünk meleg Bogyó és Babócára, leszbikus királylányokra, nővé operált hercegekre. Van egy pont, ahol igenis meg kell húznunk a határt és ez a pont most jött el, ha már a Szezám utcába is beengedjük a melegeket, azzal egy olyan lavinát indíthatunk el, mely elsöpri a hagyományos kultúránkra épülő meséket és egyre inkább teret ad a deviáns, értéktelen, normálistól eltérő jelenségeknek.

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/90171/pics/lead_800x600.jpg
meleg,melegek,sesame street
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?