Blogolj!

Vuhan az új Csernobil, avagy hazudtak a vírusról?


Sokan dicsérik Kínát, hogy milyen gyorsan reagált a koronavírus felbukkanása után, hogy mindenről beszámolt a nemzetközi nyilvánosságnak. Most viszont a New York Times lerántotta a leplet a szűziesen ártatlan Kínáról.

Mert igazából semmi sem változott, addig titkolóztak és tusoltak el mindent, amíg csak lehetett, Csakhogy átszakadt a gát.

Az első jelek már decemberben jelentkezte, egy kínai orvos, Li Venliang december 30-án egy közös csetszobában hívta fel ismerősei figyelmét, akikkel együtt járt az orvosira, hogy hét ember egy rejtélyes vírus tüneteivel karanténban van a kórházában.

Ezek után mi történt? Lit még aznap éjjel beidézték kihallgatásra. Három napra rá a rendőrség egy papírt nyomott az orra alá aláírásra, amelyben elismerné, hogy törvénytelen viselkedést tanúsított, amikor a vírusról beszélt.

De a rendőrség további nyolc ember ellen is nyomozott decemberben rémhírterjesztés miatt.

Dr. Li Venliang

A vuhani egészségügyi szolgálat ezután gyorsan közleményt adott ki, miszerint valóban ápolnak néhány tüdőgyulladásos beteget, de a betegség gyógyítható és nincs ok a pánikra. Ezután a szemész szakorvos Li Venliang visszament dolgozni. Január 10-én egy asszonyt kezelt zöldhályoggal, azonban nem tudta, hogy a páciens fertőzött. De a rosszabb, hogy maga az orvos, Li Venliang is az volt már.

December végén nem csak Li, hanem már más orvosok is kezdték érzékelni, hogy nagyobb a baj. Lü Hisziaohong, az egyik helyi kórház orvosa már december 25-én értesült róla, hogy a betegség egyre terjed az egészségügyi alkalmazottak között, három héttel azelőtt, hogy a kormány beismerte volna: a betegség emberről emberre terjed.

Emlékeznek még? Kína példaértékűen járt el. De ez csak a marketing. Amikor a vírus zérópontjaként emlegetett piacot lezárták, akkor is azt állították, hogy csak felújítási munkák miatt zár be a létesítmény. Csakhogy nem kőművesek érkeztek, hanem vegyvédelmi ruhás emberek, akik a piac fertőtlenítésébe kezdtek. Ekkor kezdett a helyeiknek is gyanús lenni, hogy valami nincs rendben. Egyébként decemberben már a piacon dolgozóknak is gyanús volt, hogy a munkások sorra estek ki a munkából lázas megbetegedéssel, többet közülük karanténba helyeztek, de senki nem tudta miért. A helyi orvosok közben egyre értetlenebbül álltak az újabb és újabb tüdőgyulladásos betegek előtt, akik nem reagáltak a kezelésre.

Vuhan város tisztviselők eközben még mindig sorra adták ki a nyilatkozatokat, hogy a betegség nem terjed emberről emberre, és a járványt sikerült megállítani.

Csakhogy kilenc nappal a piac lezárása után meghalt a vírus első áldozata, egy idős férfi, aki még a lezárás előtt a piacon vásárolt. Bár a férfi haláláról beszámoltak a hatóságok, egy dolgot nem említettek, hogy a felesége is fertőzött, holott soha nem járt a piacon.

Január első hetére a vuhani 5-ös számú kórház ügyeletére egyre több ember érkezett koronavírusos tünetekkel, sokszor családtagok. Innen pedig már tényleg nem lehetett mismásolni. Január 7-én a vírus megkapta a nevét: koronavírus. Ezután négy nappal a kínaiak valóban nyilvánosságra hozták a vírus genetikai térképét a világ előtt. Csakhogy ekkor már január 11-et írtunk. A vírus javában tombolt Vuhanban. Nincs miért megdicsérni a Kínai hatóságokat.

Főleg mert a Kínai Állami Televízió csak január 20-án jelentette be, hogy a vírus emberről emberre terjed, és már az egészségügyi dolgozók közül is több mint egy tucat elkapta. Ekkor már három halottja volt a vírusnak.

Két nappal később karanténba zárták a 11 milliós várost.

Most mikor ezeket a sorokat írom, a betegségnek 305 áldozata van, és 14 628 megerősített fertőzés történt. Ide kattintva mindenki ellenőrizheti.

Emlékeznek 1986. április 26-ra. Ekkor robbant fel Csernobilban az atomerőmű. Ma már tudjuk, hogy a szovjetek akkor végighazudták az egész történetet, mire a környező országok megtudták mi történt, addigra a sugárszennyezés kellős közepén ültünk.

Most Kínában úgy tűnik semmit nem tanultak az akkori hibákból, és a szakértők szerint a világjárvány elkerülhetetlen. 

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/89876/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?