Blogolj!

Élvez az örömtől – Gyurcsányné újra hazánkra támad


Sekély e kéj, mégis extázisban vonaglik Feri asszony: megint Magyarországot szidhatja Brüsszelben.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Izgalmas hírről szeretnék beszámolni nektek” – indítja friss, ropogós Facebook-posztját Gyurcsányné, és az emberfia szinte látja maga előtt, ahogyan az élvezettől vöröslő arccal serénykedik állomáshelyén, az Európai Parlamentben. Mielőtt még ti is felizgulnátok, lelőjük a poént, vagyis lelankasztjuk, amit ilyenkor le kell.

A nemzeti elkúró felesége, a brüsszeli DK-dinamit „csak” azon örömködik, hogy „elkészült az Oktatói Hálózat jelentése a magyar jogállamiság leépülésének következményeiről”, amit kedden egy konferencián mutathat be és kommentálhat az EU szívében. Azaz – félreértés ne essék – jól oldalba rúghatja, megtaposhatja megint a csúf, gonosz és rút Magyarországot.

Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy a Soros-hálózat által támogatott, tagadhatatlanul balliberális kötődésű Oktatói Hálózat – Gyurcsányné által „tanulságosnak” minősített – összeállítása egy újabb lejárató anyag, mellyel hazánk nemzetközi megítélését igyekeznek aláásni azok a globalista, internacionalista körök, melyek romboló tevékenységükhöz komoly „belső asszisztot” kapnak a magyarság politikai árulóitól, vagyis a DK-tól, a Momentumtól, az MSZP-től és hasonszőrű társaiktól.

Sekély e kéj, mégis extázisban vonaglik Feri asszony: megint Magyarországot szidhatja, támadhatja, gyalázhatja Brüsszelben. Politikai értelemben magyar vért szívhat a démoni denevérkedésben. És neki ez épp elég. Embere válogatja, kit mi elégít ki. Nála ez a top ajzószer.

Az élet apró örömei, ugyebár. Kell még valamit mondanom, Ildikó?

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/89598/pics/lead_800x600.jpg
Brüsszel,DK,Dobrev Klára,eu,Európai Parlament,Gyurcsány Ferenc
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez válasza: kata bejegyzésére 2020-01-29 12:12:49
Kata !
Mindez igaz, de - szerintem - az is igaz, hogy az EP padsorait jó pénzért, feleslegesen koptató képviselők nagy része (persze tisztelet a kivételeknek) ezekkel a rohadék magyar libsikkel van egy szinten!!! Mondom ezt azért, mert soha, egyetlen alkalommal sem hallottam vagy láttam, hogy amikor a saját országát becsmérli, mocskolja egy-egy botmixergizi, vagy kurcsányné ferike, akkor bárki is felállt volna a többi képviselő közül, és ott a helyszínen mindjárt lemarházta, megszégyenítette volna ezeket a tetveket, amiért a nagy nyilvánosság előtt, rendszeresen saját népük ellen fordulnak !!!!
Ugyanis ez magyar specialitás, ezt a magyar(?) liberálbolsevik gyökerek találták ki !!!!
Ilyen a "szerencsésebb" politikai fejlődésen átesett afrikai országokban - példának okáért: Ugandában - sincs !!!
Válaszolok
kata 2020-01-28 20:29:07
Jó pár éve napi szinten követem a politikai eseményeket itthon, és Brüsszelben is. Még nem láttam olyan képviselőt, aki a hazája ellen permanensen, ilyen vehemenciával kelne ki, mint az ellenzék delegáltjai hazánk ellen. Azok, akik tapsolnak elárulóinknak, arra nem gondolnak, hogy milyen szövetséges az, aki a hatalom megszerzése érdekében szólal fel, és csak rosszat tud mondani " hazájáról "? Ha érdekük úgy kívánja, szövetségeseit is azonnal hátba szúrja, ezt a következtetést olyan nehéz levonni? Vagy értelmi képességükkel van baj, és nem is fogják fel mire, miért szavaznak? Mindenesetre remélem látják és értik azok is, akik ezekre a hazaárulókra szavaztak, hogy itt nem az állampolgárok érdekeiért megy a harc, hanem, hogy külső segítséggel hatalomra kerüljenek, és ismét szabad prédájuk legyen az ország és lakossága. Azok a tagországok, akik nem éltek a komcsik igája alatt, el sem tudják képzelni, hinni, hogy mi a tétje, amikor a hazug ballibsik ránk panaszkodva kérik a segítségüket, és ők meg is szavazzák! Mit tud az a nyomorult sargentini,és cinkosai mit jelentett a kommunista uralom? Ők csak amolyan hobbikomcsik, akik még el is hiszik a hülyeséget, amit mantráznak, és elvárják, hogy mi is egyetértsünk velük. Csakhogy mi, a szüleink, nagyszüleink a bőrükön tapasztalták meg azt, amiről nekik fogalmuk sincs. Ráadásul a vezérürü most Brüsszelben egy virtigli kommunista gyilkos unokája!!!! Erről is illene tájékoztatni a semmiről nem tudó kollegákat! Ugye "feri asszony"?
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?