Blogolj!

Klaus Iohannis Temesváron – minek ment oda?


Ez aztán tényleg teljesen felesleges volt. A román elnök elment Temesvárra, ahol 30 éve kitört a forradalom. Illetve egészen pontosan abba a városba, mert nem oda, ahol az egész elkezdődött.

Klaus Iohannis egy barom, de ezt mondjuk tudjuk egy ideje. Emlékezetes, hogy ő volt az, aki elvette Tőkés László kitüntetését, amit a magyar lelkész a forradalomban játszott (fő)szerepéért kapott korábban. Ezek után a nem olyan régen ismét megválasztott román államfő elment Temesvárra, hogy megemlékezzen a 30 évvel ezelőtti forradalmi eseményekről, de nem találta el a helyszínt és a mellékszereplőket is rosszul válogatta össze. 

Szóval gyertya van. Szívre tett kéz is. Meg néhány pópa és katona. Na most ugye az úgy volt, hogy az egészet egy református lelkész robbantotta ki – Tőkés László –, az akkori katonák meg simán belelőttek a tömegbe, de cserébe a pópák meg bezárták a templom ajtajait a menekülők előtt. 

Szép volt, Klaus! Te…

Meg kellett emlékezni, mert ez írja elő minden szabályzat. De valahogy el kellett kerülni Tőkés Lászlót és a többi magyart, mert ezt várják a románok. Ez az igazi nesze semmi fogd meg jól. Amúgy meg minek ment oda?

(via: foter.ro)

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/87600/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Dezső 2019-12-20 11:37:55
Erdélyi szászok sosem voltak lojálisak Magyarországhoz. Habozás nélkül elárultak bennünket.Pedig micsoda kiváltságokat élveztek.
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-12-18 18:34:26
Ennek a "gyökkettőnek" a megnyilvánulása - most is - olyan volt, mint egy úri körökben elengedett szellentés. JOBB LETT VOLNA BENNTARTANI !!!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?