Blogolj!

Az UEFA szerint ha egy sötétbőrű játékosra huhognak, az nem rasszizmus


A románokról megvan a saját – nem túl hízelgő – véleményem, de valamiért eddig azt hittem, hogy az UEFA (Európai Labdarúgó Szövetség) vezetői egy cseppet értelmesebb emberek, mint az említett népcsoport. De már megint csalódnom kell.

Az UEFA Fegyelmi Bizottsága úgy döntött, hogy nem bünteti meg Romániát a svéd-román meccsen történt, feltételezett rasszista megnyilvánulások miatt, így a Román Labdarúgó-szövetség megúszta pénzbüntetéssel és 40 500 eurót kell kifizetnie a szurkolók minősíthetetlen viselkedéséért.

Feltételezett rasszista megnyilvánulás? Nézzük csak pontosan mi is történt.

A november 15-én rendezett Eb-selejtezőn Bukarestben a svéd válogatott játszott. A 78. percben a vendégek pályára küldték Alexander Isak nevezetű játékosukat. A mérkőzés közben a drukkerek rasszista bekiabálásokkal üdvözölték a húszéves labdarúgót, akárhányszor labdához ért, kifütyülték. A játékvezető egy adott ponton le is állította a mérkőzést, és később hangosbemondón is figyelmeztették a drukkereket, akik persze nem hagyták abba a huhogást.

Ő itt Alexander Isak

Erre mondja azt az UEFA, hogy nem rasszista indíttatás állt a huhogás és Alexander Isak kifütyülése mögött. A fegyelmi bizottság azt viszont nem hagyta büntetlenül, hogy a román szurkolók tiltott zászlókat használtak, tiltott rigmusokat énekeltek, tűzijátékot használtak és tárgyakat dobáltak a pályára. Ezért jár a 40 500 eurós büntetés a román szövetségnek.

A Svéd Futballszövetség főtitkára, Hakan Sjöstrand enyhén meglepődve vette tudomásul az UEFA határozatát, melyet furcsának és tisztességtelennek nevezett. Elvégre a svédek a labdarúgó szövetség számára eljuttatták a két érintett játékos, Alexander Isak és Robert Quaison vallomását az őket ért inzultusokról. A román ultrák bekiabálásait kamerák is rögzítették, és még a játékvezető is leállította a mérkőzést.

A Román Labdarúgó-szövetség azzal védekezett, hogy a meccs utáni sajtótájékoztatón a svéd szövetségi kapitány azt nyilatkozta, nem hallotta a rasszista megnyilvánulásokat. Kár volt ennyire diplomatikusnak lenni.

A FIFA-nak van egy régóta tartó kampánya, a rasszizmus ellen. SAY NO TO RACISM!

Az UEFA ezek szerint a labdarúgó szövetségek Ku Klux Klánja:  DON'T SAY NO TO RACISM!

1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/87535/pics/lead_800x600.png
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-12-17 17:39:49
Ezt hívják úri körökben (mondom: úri körökben !!!!!) aljas, mocskos kettős mércének !!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?