Blogolj!

Kettős mérce - Színházon innen és túl


2017 után újra zaklatási botránytól hangos a hazai kulturális élet: akkor Sárosdi Lilla robbantotta a zaklatási bombát, melynek Marton László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházrendező feje fölött, most pedig Gothár Péter szintén Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező körül alakultak ki hasonló körülmények.

Akad azonban egy aprócska a különbség a két úgy között, mégpedig az, hogy az akkor oly hangos hazai me too “mozgalom” egyelőre még nem igen hallatta a hangját.

Na, de ez miért is annyira érdekes? Kicsit elevenítsük fel a Marton-ügyet: bizonyára még mindenki jól emlékszik, hogy akkoriban (független attól, hogy ki-milyen médiumot is olvas), nem nagyon tudtuk úgy végigböngészni a híreket, hogy ne futottunk volna bele egy újabb történetbe arról, hogy igazából mennyire félreismerte mindenki Marton Lászlót és szinte már-már rettegésben éltek női kollégái, vagy hogy éppen férje, Schilling Árpád mellett ki volt még borzasztóan büszke a hazai hírességek közül Sárosdi Lillára, amiért bátran kiállt és elmondta kálváriáját.

Természetesen az sem volt kérdés, hogy az ügy kirobbanását követően sorra elhatárolódnak Martontól, kezdve azzal, hogy a Vígszínház kirúgta, majd több tervezett előadásának is elhalasztották a bemutatóját, a rendező maga mondott fel a Színház és Filmművészeti Egyetemen, majd az MMA tagsága is veszélybe került.

Na, most már egy pár hete, hogy tart a Gothár-ügy, de eddig - érdekes módon - még nem hallhattuk az előző évek nagy szószólóit, akik telibekiabálták a ballibsajtót, hogy minden áldozat bátran lépjen elő, hallassa a hangját, hogy ne hagyják, hogy egy ilyen “szörnyeteg”, mint Marton László továbbra is megússza a dolgokat.

Nem, eddig semmi ilyesmiről nem olvashattunk, sőt, még azt sem mondhatnánk, hogy a kötelező körökön túl - értem ez alatt, hogy a Katona József Színház gyorsan kitiltotta Gothárt, vagy hogy a rendező etikai vizsgálatot kért maga ellen a Színművészetin - más nem nagyon történt.

A nagy megmondó emberek hiányában pedig még továbbra is bizonytalan a rendező sorsa a  Katonánál, ugyanis egyelőre mélyen hallgatnak az etikai vizsgálattal kapcsolatban, a Színház- és Filmművészeti Egyetem pedig annyival elintézte Gothár kirúgását, hogy az ügyet ezzel lezártnak tekintik, és szeretnének a továbbiakban a jövő feladataira koncentrálni.

Egyszóval adódik a kérdés, hogy lehet az, hogy míg Marton László körül szabályos boszorkányüldözés alakult ki, és mindenkinek volt egy-két rossz szava az üggyel kapcsolatban, addig Gothár Péter körül síri csend és hullaszag van?

(Borító: femina.hu)

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/87211/pics/lead_800x600.jpg
Gothár Péter,kettős mérce,Marton László,szexuális zaklatás
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?