Blogolj!

Vágó István is legyen milliomos!


Új csúcsra ért a baloldali pénzosztás: már Vágó István is kap a közösből, felügyelő bizottsági tag lesz az egyik fővárosi cégnél.

Ez már annyira borzalmasan szúrja a szemeket, hogy még a 444 szerint is vicces Vágó István kinevezése. A kvízprofesszor a BKV leányvállalatának, a Vasúti Járműjavító Kft. felügyelő bizottságában üldögél majd a jövőben. Igen! A vasúti járművek javításához is ért, még az indoklásban is az szerepel, hogy a cég tevékenységi köre közel áll Vágó eredeti végzettségéhez. Vágó István polgári szakmáját tekintev vegyészmérnök. Mondjuk azt nem tudom, hogy a vasúti járművekhez mi köze van a vegyészi végzettséghez, de mindenesetre jól hangzik. 

Maradjunk annyiban, hogy Vágó István biztosan kiváló vegyész, de fogalma sincs a vasúti járművekről. Persze majd kéri a közönség segítségét, vagy elvesz két mozdonyt, esetleg felhív valakit, de ez még semmi biztosítékot nem jelent.

És persze nem is ez a lényeg, hiszen nagyon sok hülye foglal el komoly helyeket nagy cégeknél, de Vágó mostantól közpénzt visz haza. Nem az összeg a fontos, hiszen a havi 149 ezer forint nem a világ, bármelyikünk keresne szívesen ennyit, főleg ha csak néhány napot kell ezért dolgoznia évente. 

Csodás történet ez is. De majd a vasúti járművek állapotán lemérjük a sikerességét. 

1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/86976/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-12-04 17:09:55
Kurcsány furkó, ferkó notórius hazudozó, tömegbelövető borzadály (bangóné szerint: borzadájj) jóvoltából ez az agyament vágó (nem véletlen a kisbetű !!!!) már eddig is többszörös milliomos volt.
Ez a mostani - munka nélkül juttatott havi egymillácska - csak a ráadás, hab a tortán !!!
Hiába a s....gnyalást busásan meg kell fizetni !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?