Blogolj!

Nagykanizsán is tombol az ellenzéki többség!


Elépesztő! Nagykanizsán 8:7-es többségben van a baloldali összefogás és ezzel a szűkös előnnyel felhatalmazva érzi magát arra, hogy szétverjen mindent.

Szegény Balogh László polgármesternek van baja. Nagykanizsán a Fidesz-KDNP adja a városvezetőt, az ellenzék meg a közgyűlési többséget és sajnos be kell látni, a baloldali összefogás emberei végtelenül gonoszok, sértettek és úgy tűnik, hogy pénzéhesek is. A csütörtöki ülésen ráadásul eszetlenül romboltak, majd kinevezték a saját embereiket a városi cégek élére. 

A minimális, 8:7-es többség néhány óra leforgása alatt nyolc cégvezetőt rúgott ki, a többségüket azonnali hatállyal. Ilyet 1990 óta egyetlen önkormányzati többség sem tett. És előkerültek a régi elvtársak, barátok, akiket most ügyvezetői posztokkal fizettek ki. (…) A cégvezetőknél sok esetben fél évet sem voltak hajlandók várni, hogy lejárjon a kötött idejű szerződés és így tízmilliókat kell majd végkielégítésekre költeni.

Áll a helyi Fidesz közleményében. És azt kell mondani, hogy ez a legkevesebb, mert az arrogáns liberális baloldal a bizottsági helyek szétosztásánál sem sokat szarozott vacakolt. És akkor még az alpolgármester nem választásáról szó sem esett. 

A bizottsági helyek elosztása sem tükrözi a választások eredményét, ezt is erőből és indulatból oldották meg.  Azzal pedig, hogy nem választott a közgyűlés alpolgármestert, mulasztásos törvénysértést követ el, amelyért minden felelősség Fodor Csabáékat terhel.

Amúgy a választások után a balosok azt mondták, hogy együttműködnek majd a polgármesterrel. Úgy néz ki, hogy ezek csak üres szavak voltak, mert csak a hatalom és a pénz érdekli az összefogást. A kérdés már csak az, hogy mi lesz így Nagykanizsával? 

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/86765/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Hajdu 2019-12-02 22:55:49
Nem tombolnak, csupán az elmúlt években tapasztaltakat alkalmazzák. Az ezelőtti ciklusban 10.4 arányban volt többségben a fidesz, volt 3 alpolgármestere, mind három fideszes. Akkor nem hangoztatták, hogy közösen vezetjük a várost. Akkor most mit várnak? Arányok? Ugyan már.
Nézd meg mi van Tiszafüreden. Ott még sima bizottsági helyeket sem kapott az ellenzék, inkább a 3 fideszes képviselőt két bizottságba szavaztak be. Ehhez képest a kanizsaiak reálisak.
Válaszolok
Suarez jr. 2019-11-30 11:52:05
Rotyog a vér bennem , de mindenki tudja --lám most is , már több milliószor bebizonyosodott --, hogy Marx.-tól , Lenintől kezdve ,Kóhn Bécin , Stein Tiboron, Pogány Józsefen , Károlyi Mihályon , Róth Manón , Csermanek Janón, Gyurcsányi Fittelína Böszmén , Gyurcsányi bulesz migri Böszménén, Vadai szopófantom Ágnesan , Bangóné Bangó Bangón , Kórozs ideóta Lajkón , Szabó feka slájm Timcsin keresztül, egészen a mostani neokomcsik - neolibcsik - kisnyilasok...ig , hogy a KOMMENISTA BOLSEVIK LIBCSI BIPCSI a FÖLD leg : aljasabb , alávalóbb, szemetebb , gazember élőlénye, fehérje halmaza !!! Azoknak soha semmit , semmikor nem szabad elhinni és soha sem szabad nekik megbocsájtani....!!!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?