Blogolj!

Szentesen is bekezdett az ellenzék: adóemeléssel indítottak


Így kell ezt! Azt már megszoktuk, hogy szórják a pénzt mindenféle kinevezések apropóján, de az új elem, hogy mindjárt adót is emelnek.

Pacsi! Szabó Zoltán (jobbra) testülete nem viccelt, adót emelt (Fotó: Szentesi Mozaik)

A szentesi többség nem sokat szórakozott, kommunális adót emelt. Indok is van mellé: már rég módosították a mértékét, épp itt volt az ideje. Értelme mondjuk nem sok volt, mert a város nem szorul rá különösebben, hiszen Rébeli-Szabó Tamás ellenzékbe szorult képviselő szerint egymilliárd forintos tartalékkal bír a város, de ez nem számít. Amúgy csak érdekességként jegyezzük meg, hogy az új polgármesternek fogalma sincs arról, hogy mennyi pénz van a kasszában, legalábbis a képviselői kérdésre nem tudott válaszolni, nem tudja mekkora a város vagyona. 

Ellenben arról szép szavakat mondott, hogy mennyire fontos a polgárok közös felelősségvállalása. Nyilván össze kell dobni a pénzt a baloldali költekezésre. A Fidesz-KDNP képviselői nem fogadták el az adóemelésre vonatkozó előterjesztést, de a baloldali többség átnyomta a javaslatot, így aztán a kommunális adó az eddigi hatezerről nyolcezer-négyszáz forintra, az építményadó mértéke pedig négyzetméterenként hatszázról maximum hétszázkilencven forintra emelkedett, a két adónemnél összesen hetvenötmillió forint többletbevétel várható.

Micsoda bevételnövekedés ez! Megérte!

1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/86399/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-12-11 11:51:03
Mért pont Szentesen ne emelne adót a kommunista banda ?!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?