Blogolj!

Videó! Gyurcsány Ferenc együtt táncolt Vlagyimir Putyinnal


Ha jön Vlagyimir Putyin, akkor megy a hisztéria a baloldalon. Főleg Gyurcsány Ferenc veri a mellét, mert szerinte Orbán Viktor nem Európát választotta.

Az a jó a nemzeti elkúróban, hogy könnyen felejt. Például arra már nem emlékszik, hogy micsoda fesztivált csinált akkor, amikor a meghívására Budapestre érkezett Vlagyimir Putyin. Az a legkevesebb, hogy egy pulit adott az orosz főnöknek, még táncra is perdültek egymás mellett. Úgy nyomták a csárdást, mint valami népiegyüttes. Mondjuk azt tudjuk, hogy Gyurcsány aranylábú gyerek, de ez a videó azért mindent visz. 

Mondjuk ez úgy igazából Gyurcsányos. Kettőt jobbra, kettőt balra… A lépéseket Putyin elnök, Gyucsány, akkori miniszterelnöktől leste el. Hát nem cuki?! Nem… 

No, de van itt még más is. 

Még szerencse, hogy az internet nem felejt, így aztán láthatjuk, hogy amikor Gyurcsány érdeke úgy kívánta, akkor csontig… Most meg úgy gondolja, hogy az érdeke szerint nem szabad Putyinnak örülni, így aztán beszól, hiszériázik. 

No, de nézzük, hogy mit írt a Népszabadság 2009-ben, amikor Gyurcsány megpuliztatta Putyint. 

Azt azonban elmondta (Gyurcsány – a szerz.), hogy véleménye szerint Bajnai Gordon kormánya jól él a magyar-orosz kapcsolatok elmúlt hét évben szerzett értékes politikai örökségével. "A folyamatot még Medgyessy Péter kezdte el" - jegyezte meg elődjéről Gyurcsány, hozzátéve, hogy a következő fél évben még biztosan lesz a magyar kormánynak hivatalos magas szintű találkozója Moszkvában.

Értékes. Jól él. Medgyessy kezdte el. Jó, nem?! De van ám tovább is. 

"Ténykérdés, hogy ma a világ Európán kívüli három hatalmi központja az Egyesült Államok, Oroszország és Kína. Magyarország számára a szövetséges és barát az Egyesült Államok, de Oroszországgal és Kínával is szoros partneri kapcsolatot kell kiépíteni, akkor is, ha nem mindenben értünk egyet velük, mert ez Magyarország érdeke" - vélekedett a márciusban lemondott volt miniszterelnök.

Hát akkor ez van. Még szerencse, hogy az internet sem felejt. 

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/85276/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
kata válasza: Hát, így van ez bejegyzésére 2019-10-30 19:00:42
Csatlakozom! És arról is beszélhetne ez az elfajzott, hogy lezáratta háza környékét, míg fogadta Putyint, politúroztatta a bútorait, áthúzatta a kanapét a tiszteletére, magyarul ment a seggnyalás ezerrel! Akkor most mire fel ez a nagy hisztéria? Egyébként azt hiszi, hogy Putyin nem emlékszik ezekre? És nincs tisztában vele, hogy most milyen módon beszél róla ez a szélkakas? Meg is említhetné az aljasságát, de
" az oroszlán nem használja a körmeit vakarózásra, mint a kutya". Ennyit ér fletó , valamire való ember már számba sem veszi ezt a tetvet.
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-10-30 17:05:52
Azt írja a szerző a cikk elején:
"Főleg Gyurcsány (teszem hozzá, némileg furcsán) veri a mellét ......"
Mégis, mit mondjon erre a normálisan gondolkodó (tehát nem "hótkommunista) magyar ember ?!
Én is (mi is) verném (vernénk) a mellét ennek a parazita majomnak, de csak kizárólag tízkilós ráverő kalapáccsal !!!!! >>>>>>>>> HADD SZOKJA A BAROMÁLLATJA !!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?