Blogolj!

Isten pénze sem elég


Karácsony Gergely még bizonyára bódult a győzelem után elfogyasztott pezsgőtől. Mert azóta össze-vissza beszél. Bár ha jobban belegondolunk, már előtte is. Tehát nagy változás mégsem állt be.

Mindenesetre az biztos, hogy ígéreteit már módosítja, csip-csup ügyekkel kezdené az intézkedéseket és megcsillogtatta történelmi tudását. Mire gondolok?

Az ingyenes bérlet diákoknak terv már füstbe ment. Csiszolt rajta kevéskét, már csupán 7 éves korig lenne ingyenes. Azért ez már közel sem olyan merész húzás, de ezzel is húz ki egy kevés pénzt a közlekedési vállalat zsebéből.

Aztán olyan fontos dologban is lépne, hogy a Lokál terjesztését akadályozná/tiltaná meg a BKK területén. Ami újabb bevételkiesés a BKK-nak, de nyugodjunk meg, szinte biztos, hogy valami baloldali sajtótermék előbb-utóbb feltűnik majd a metróaluljárók környékén.

Wass Albert lefasisztázását most hagyjuk, elvégre aki saját fővárosát nem ismeri, mit tudhat a történelemről és irodalomról?

Amiben viszont nagyon nagyot teljesít a mi drága hörgő Gergőnk, hogy máris tolja a baloldali virtust a pénzügyek terén. Erre most nem is én válaszolnék, hanem egy nálam jóval jártasabb szakember. Azt hiszem Varga Mihály pénzügyminiszter talán ilyen. Ő most a facebook oldalán finoman próbálja megtisztítani Gergely szemüvegének Gyurcsány Ferkó ujjlenyomatától koszos lencséjét.

Foglaljuk össze „kedves” Gergely. Tarlós úr rosszul dolgozott, ám neki mégis elég volt a pénz, épült-szépült Budapest. Te most megérkeztél, még semmit nem csináltál, de már arra is kevés a lóvé. Úgy érzem nektek az isten pénze nem elég.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

4
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/84691/pics/lead_800x600.jpg
Karácsony Gergely
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
éva válasza: éva bejegyzésére 2019-10-18 23:48:58
FELTÉVE, HA 2022-ben nem leszünk muszlim ország!
Válaszolok
éva 2019-10-18 23:46:34
Ezt az egész ország megsínyli! A KÖZPÉNZ, amit majd megint ki kell facsarni a gatyamadzaggal!
Válaszolok
kata 2019-10-18 20:11:38
Micsoda rablás lesz itt napokon belül! A húsosfazéktól évek óta elhessentett ballibsiknek csillog a szeme, hogy megint közel kerültek hozzá. Sajnálom azokat, akik jobbra szavaztak, de akik bedőltek ennek a szemfényvesztőnek, csak azt kapják, amit megérdemeltek! Verje őket az Isten karácsonnyal, gyurcsánnyal, az összes söpredékkel, akit ez a kétbalkezes báb húz maga után. Nem fog sok idő eltelni, olyan sírás lesz Pesten, hogy rossz lesz hallani. És a rá szavazó prolik fognak legjobban ordítani. Megérdemlik a sorsukat, egyszer rá kellene jönni, hogy ésszel kell szavazni, gondolkodva, nem bosszúból, és gyűlöletből!
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-10-18 18:37:51
Ezt akarták a pestiek, megkapták, HURRÁ !!!!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?