39 halott egy bolgár kamionban!
Harminckilenc holttestet találtak egy bolgár kamionban a délkelet-angliai Essex megyében.
Blogolj!

MSZP: újabb gusztustalan húzás, avagy a mohácsi vész


Néhány nappal ezelőtt elhunyt Szekó József mohácsi polgármester. A tragédia után a baloldali összefogás MSZP-s jelöltje maradt az egyetlen induló a városvezetői posztért. És nem is lép vissza…

Csorbai Ferenc

Mohácson eldőlt a polgármester választás. Szekó József halála után, már csak Csorbai Ferenc, a baloldaliak MSZP-s jelöltje szerepel majd a lapon, mert ő bizony nem lép vissza. Pedig erre – és most jól kapaszkodjunk meg! – még a Jobbik, a Momentum és a DK helyi jelöltjei is felszólították. 

Bízunk benne, hogy egyedüli indulóként Csorbai Ferenc polgármesterjelölt úr a tisztesség jegyében és a demokratikus választások érdekében visszalép, hogy Mohács lakói időközi választás keretében dönthessenek az új polgármester személyéről

– írták közleményükben a szabadpecs.hu oldalnak. 

Mit lép erre Csorbai?

Semmit… A pécsi portál megkeresésére például nem reagált. 

Ellenben Nyakó István, az MSZP szóvivője igen: 

Csorbai Ferenc hivatalos jelölt, leadta a szükséges ajánlásokat. Ketten érezték magukat alkalmasnak a polgármesterségre, egyikük elhunyt, ettől ő még alkalmasnak érzi magát, meg is kapta a kellő támogatást.

Döbbenetes!

Ebben az egész ügyben benne van minden az MSZP morális válságáról. Arról, hogy az MSZMP-s gyökerek még nem tűntek el az önmagát demokratikusnak mondó pártból. Hányinger…

Csorbai Ferenc megnyeri a választást, hiszen ha egy szavazatot kap, akkor máris ő a polgármester, márpedig egyet biztosan összeszed majd. Behúzza magára. Az ember azt kívánná neki, hogy kapjon csak egy ikszet és nyerjen azzal. A bélyeg örökre rajta marad már így is, de az igazi szégyen ez lenne. 

A szocialista jelölt a párja állatorvosi lova. Ő az élő bizonyíték arra, hogy ez a formáció milyen alapokon áll, milyen a lelkülete. 

Öt évvel ezelőtt Csorbai amúgy 567 szavazatot szedett össze. Szekó József akkor 3.375 voksot kapott és simán nyert. Most sem lett volna ez másként… De most nyerjen! És legyen rajta a szégyen, ameddig él. Mutogassanak rá az utcán, szóljanak be neki, forduljanak el tőle. Legyen ő az amúgy is vállalhatatlan MSZP szégyene. 

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/84189/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez válasza: kata bejegyzésére 2019-10-03 18:35:54
Az elsöprő jobboldali összetételű önkormányzatban én is bízom, és akkor elmehet a bodrogközi náthás 3,14csába ez a csorbai (igen, csakis kisbetűvel !!!!!) nevezetű, aljas gyökér kommunista !!!
Válaszolok
kata 2019-10-02 19:31:13
Mikor volt a komcsikban egy pillanatig is szégyenérzet bármi miatt ? Ezeknek vastag a bőr a pofájukon, minden lepereg róluk. Remélem, a testület csak jobboldaliakból fog állni, és ez az erkölcsi nulla csak biodíszlet lesz a város élén.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?