Kirúgták Gothár Pétert a Színház- és Filmművészeti Egyetemről
Az egyetem Gothár Péter szerződését a mai nappal megszüntette.
Blogolj!

DK-s „politikus” szerint birkák a Fidesz szavazói


Patkány után birka. Állati… Bangóné-díjas megnyilvánulás a Demokratikus Koalíció egyik képviselő-jelöltjétől.

A legfontosabb kérdés: ki a túró az a Balla István? Lényegében egy senki, de mondjuk úgy, hogy egy a sokezer képviselő-jelölt közül. Mondjuk a hitványabbik fajtából. A Demokratikus Koalíció komáromi jelöltje birkának tartja a Fidesz szavazóit és úgy általában a nyugdíjasokat is. Azt nem tudni, hogy a szépkorúak közül azt is birkának tartja-e, aki balos, vagy csak a kormánypártiakat nézi-e állatnak. 

Balla jelölt megosztotta a Facebookján, hogy 

Csökkent a birkahús ára!
Már csak 9000 forintba kerül egy szavazat.

Nyilván ugye írhatnám most azt, hogy ez egy barom, de hát szegény kérődzőknek is vannak jogaik.

A helyzet az, hogy Balla nem birka. Ő tényleg egy senki. A pártjában pedig nyilván senki nem szól neki semmit, vagy esetleg megsimogatják a buksiját. Mert ez vélhetően az egész DK véleménye a Fidesz szavazóiról. 

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/82885/pics/lead_800x600.png
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-08-30 15:43:08
Most jutott eszembe, hogy én még megneveznék néhány állatot, amelyekkel körbeírhatók ezek a nyamvadt, ellenzéki senkik.
Példának okáért: disznó, ökör, marha, barom, tinó, szamár, stb.; stb. !!!!
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-08-28 14:07:06
A FIDESZ-KDNP szavazók szerint meg az összes ellenzéki párt, és azok vezetői - élükön a DK-sokkal - komplett hülyék !!!! >>>>>>>> Bocsánat, kunhalmiul: hűjjék !!!!
Ennyi.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?