Blogolj!

Jól viselkedett, kiengedték az egyik olaszliszkai gyilkost


Tudtuk, hogy ez lesz, mert erről szóltak a hírek egy ideje. Most valóban megtörtént: kiengedték az egyik olaszliszkai gyilkost, mert jól viselkedett a börtönben. Olyan ez, mint egy igazi arculcsapás…

Ütötték, verték, rúgták Szögi Lajost az olaszliszkai gyilkosok. A gyermekei szeme láttára ölték meg a tanárt, mert úgy gondolták, hogy elgázolt egy helyi gyereket. A roma elkövetőket előállították és elítélték. Most polemizálhatnánk akár azon is, hogy miért nem kapott mindegyikük tényleges életfogytiglant, de ennél már sokkal nagyobb baj is van. Az egyikük ugyanis már kiszabadult. És ezzel sem lenne semmi baj, ha letöltötte volna a büntetését, de nem ez történt. 

Tizenhárom év után, de négy évvel a büntetésének letelte előtt jöhetett ki feltételesen H. Dezső, mert olyan jól viselkedett a börtönben, hogy le a kalappal. Tanult, tréningekre járt, dolgozott, vagyis mintarab volt. Csak egy dolgot fejeltenek el, akik kiengedték: nem volt más választása a sitten, csak az, hogy normálisan hozza le a hétköznapokat. Még szép, hogy így cselekedett. Nehogy már ezért kelljen megsüvegelni, miután része volt egy ember brutális kivégzésének. 

53 alkalommak jtalmazták meg H. Dezsőt a börtönben és ez felülírta azt az istentelen bűnt, amit elkövetett. Vicc az egész, csak nem nevet senki. Mert H. Dezsőnek és az összes többinek a rács mögött kellene megrohadnia, nem pedig egy szabadulóbulin berúgnia a rokonokkal és a barátokkal. 

És még ebben az országban van diktatúra. Itt ekézik a rendszert. Itt mondják azt, hogy az igazságszolgáltatás maga az elnyomás. Nem az. Egyszerűen csak érthetetlen. A gyilkosok köztünk járnak… 

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/75990/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez válasza: Erzsébet bejegyzésére 2019-07-16 10:50:07
Igaza van !
Lásd még többek között a brutálisan meggyilkolt, egykori veszprémi kézilabdás, a Cosma családját is !!!
Válaszolok
Erzsébet 2019-07-15 17:47:25
Egyre érdekesebb századunk "liberálisan" toleráns politikája. A támadóknak még jóvátétel is jár a börtönben elszenvedett luxushiány miatt, a védekezőket pedig általában negatívan diszkriminálják most már szinte vilgászerte.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?