Blogolj!

Az MSZP megfosztotta szuperszocialista köpenyétől Szanyi kapitányt

Dorogi László

A szocik vezérkarának nem nagyon ízlett az EP-választási kampány alatt felszolgált keserű Szanyi-koktél, ezért most rövid úton eltakarították a mellékállásban száj- és szuperhősként tevékenykedő kapitányt.

Fotó: MTI/Archív

Sok mindent kell mostanában lenyelnie a szocialista szájaknak, olyannyira, hogy nem is nagyon tudnak már megbirkózni ezzel a gyomorforgató menüvel. Ezt a nem túl gusztusos moslékot persze nagyon nagy szerencsénkre folyamatosan saját maguknak főzik és bizony jó ideje már csak gyönyörködhetünk abban, hogyan habzsolják a rohadt étkeket. És lám, újra és újra megeszik, mert ezt diktálja szocialista becsületük. Meg mert ugye egyébként éhen halnának.

Akadnak persze olyan kivételes egyéniségek is, akik egy ideje már nem hajlandóak megenni a szocialista finomfőzeléket, az MSZP alelnöke jó szokásához híven szépen ki is fakadt az ő szempontjukból a siralmasnál is siralmasabb eredményt hozó EP-választás után a pártocskává szelídülő dirigenseire és kiteregette a szennyest. Na, meg gyönyörűen küldte el Ujhelyit és Tóthot oda, ahová menniük kell.

Szanyi kapitány brutálisan szétalázta Ujhelyit és Tóthot

Az MSZP hoppon maradt exbrüsszelitája újabb levelét megírta. „Összefoglaló értékelésnek" nevezett dolgozatában betekintést nyújt a politikai hulla állapotába került balliberális törpepárt önkivégzésének folyamatába. A „Kedves Elvtársam" felütésű klasszikus után itt van Szanyi Tibor újabb levele, mellyel jó adag sót szór a Magyar Szocialista Párt (béke poraira!) még mindig vérző sebeibe!


A viccet persze nem mindenki érti, ezért Szanyi kapitány nem kis döbbenetére péntek délután megérkezett a brüsszeli gyorsposta, amit legvadabb lidércálmaiban sem várt volna: Nyakó István levelét megírta, egészen pontosan telefonját felemelte és finoman megkérte Szanyit, hogy tessen szíveskedni többé nem nyilatkozni a szocialista párt nevében. 

Ezek az MSZP-sek még arra sem jók, hogy szórakoztassák a a szórakozni vágyó nagyérdeműt, így az európai politikusi karriertől búcsúzkodó Szanyi kapitánynak most a nyilvános beszédtől is el kell köszönnie - legalábbis vörös színek alatt mindenképpen -, mert a párt országos elnöksége felfüggesztette.

És láss világ csodát, a mindig nagy dumás Szanyi most köpni-nyelni sem tud, annyira megdöbbentette a hír. El is sírta gyorsan magát az Indexnek, hogy éppen ma költözik haza Brüsszelből, ezért most nagyon kell sajnálnunk őt, mert igazi gyomrosként érte a felfüggesztés. Az biztos, ha kiderül ki fúrta meg a kapitányt, lesz itt még hadd el hadd. Akkor pedig készíthetjük a popcornt az egész estés hőskomédia mellé. Vicces lesz.
Címkék: MSZP, Szanyi Tibor
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/75315/pics/lead_800x600.jpg
MSZP,Szanyi Tibor
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?