Blogolj!

A Hableány mentésénél segítő búvároknak még nem ért véget a rémálom

Ragnar Volarus

Sokszor mondjuk, hogy a hősök köztünk járnak. Ez pedig most is bizonyosságot nyert. A Hableány sétahajó katasztrófája két hete történt, ma pedig már a csepeli szabadkikötőben pihen a roncs. Ezt pedig elsősorban a búvároknak köszönhetjük, akiknek a legnagyobb tisztelet jár. Mert olyan körülmények között dolgoztak, amiben ipari hajóbúvárnak tilos lenne. 

Fotó: MTI

Az egyik ilyen Ifj. Papp Zoltán az M1-en mesélte el, hogy 3 méternél mélyebbre a Dunában nem is merülhetnének ipari búvárok. De most bevállalták ilyen magas vízállásnál is, ami most 6 méter körüli volt, ezt pedig csak árnyékolás esetén szokták megkockáztatni - ez utóbbi végül nem valósult meg, a szakértők döntését követően. A víz folyási sebessége alapállapotban nem lehetne több 7 km/h-nál, most viszont 14 km/h volt ami hurrikán erejű, tehát bőven 100 km/h-ás szélnek felel meg. Éppen emiatt 30-40 kg ólmot szereltek magukra minden merülésnél, a 12 kilós búvársisak mellé, és az energiájuk 70%-a így is arra ment el, hogy egyáltalán meg tudjanak állni az erős sodrásban.

A másik hős a sok közül Ádám Tamás ipari búvár, aki 10 napig folyamatosan dolgozott a Hableány roncsánál, az ő feladata volt, hogy felmérje a hajó állapotát. Szinte minden nap merülnie kellett, a pokoli körülmények ellenére is. Ádám Tamás három áldozatot is talált a hajóban, egyiket fel is hozta, habár ipart búvárként ez nem lett volna kötelessége.

„A TEK vezetői mondták, ha képes vagyok rá, akkor vigyem fel a felszínre, de ha nem, akkor a katasztrófavédelem búvárai felviszik. Nem akartam azt, hogy az áramlás elvigye a holttestet, ezért tettem meg ezt”

– nyilatkozta. A búvár azt is elmesélte az RTL Klubnak, hogy a történtek után néha felriad éjszakánként.

Aztán ott van Moravcsik Zsolt, a 25 éves tanuló ipari búvár, neki is a roncsok közé kellet menni, habár sosem csinált még ilyet. A búvárok a mentést követően szabadságot kaptak, hogy kipihenjék az elmúlt napokat.

Fotó: MTI

„Olyat kellett tennünk, amit eddig nem, és kellő rutinnal nem rendelkeztünk”

– ezt már Hajdu János, a TEK főigazgatója mondta az elmúlt 13 nap munkájáról. Ő is megköszönte minden résztvevőnek a munkát a Belügyminisztériumtól kezdve az Országos Mentőszolgálaton át a Budapesti Műszaki Egyetem mérnökein keresztül minden résztvevőnek, aki bármivel is hozzájárult a feladat – a holttestek felkutatásának és a hajó kiemelésének – végrehajtásához.

„Éjszaka a búvárok nem merültek, ezt a józan ész is tiltotta, de azt tették a búvárok, amit a Dunán ilyenkor nem lehet tenni, de ezt a munkát el kellett végezni” – mondta Hajdu.

A munka tehát befejeződött a búvároknak is, de a legrosszabb talán mégis most kezdődik. Sokan közülük megtapasztalják milyen is a poszttraumás stressz, jönnek az álmatlan éjszakák és a rémálmok. Nem erre voltak kiképezve, mégis az életüket kockáztatták, és igyekeztek felszínre hozni a holttesteket. Ez utóbbira senki sem lehet felkészítve, ők mégis megtették, úgy érezték, meg kell tenniük. Ők a legújabb hősök, akik köztünk járnak. Köszönet nekik.

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/74542/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?