Blogolj!

Az MSZP megtalálta a bűnbakokat


A patkányügy és a kommunikáció miatt süllyedtek történelmi mélységbe a színtelen-szagtalan Tóth-elnök seregei. Gondolják ők.

Fotó: pixabay.com

Nem bonyolította túl az MSZP. Az EP-választáson a Párbeszéddel együtt 6,61 százalékig jutó szocik egyszerű választ adtak a történelmi kudarcra, egyúttal megtalálni vélik a bűnbakokat. (Lelőjük a poént: nem Gyurcsány, de nem is a „programtolvaj” neje, „Klára”.)

Megint bebizonyították, hogy semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek. Továbbra sem értik a magyar társadalmat, és továbbra sem érdekli őket a magyar társadalom. Nincs vízió, nincs üzenet, nincsenek értékek, nincs karizma, sem karizom. Csak súlytalan percemberkék és üres fecsegés, vagy még annyi se.

Viszont azonnali hatállyal kirúgták a kommunikációs igazgatót, Láng Balázst, Bangóné Borbély Ildikót pedig a parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztról szedték le.

Klasszikusok után szabadon: soron kívüli vadászidényt hirdettek.

Nem, egyikük sem az elnök vagy a frakcióvezető: aki ugyanaz a Tóth Bertalan. (Hallottak már róla? Nem? Nincsenek egyedül.) Utóbbi viszont azzal turbózta fel az EP-kampányt, hogy lepatkányozta pár millió honfitársát, a Fidesz szimpatizánsait, előbbi meg úgy felhúzta magát az ellenzéki sajtó bangónézásán, hogy visszakézből Fidesz-bérencnek minősítette a ballib 24.hu főszerkesztő-helyettesét.

Ennyit ért a szoci tükörbe nézés.

Kommunikációból elégtelen, patkányozásból kitűnő. Válságkezelésből dupla nulla.

„Tartalomhoz” a forma, ugyebár...

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/73812/pics/lead_800x600.jpg
Bangóné Borbély Ildikó,EP-választás,Láng Balázs,MSZP,patkány,Tóth Bertalan
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
kata 2019-06-01 19:04:03
Annyi becsület sincs bennük, mint az LMP-ben, hogy vállalják a felelősséget együttesen! újhülye elvtársat büntetésből visszaküldik Brüsszelbe, bangónét lefokozták. A sunyi rókát itthon kellett volna tartani, bangónét pedig kihajítani a Parlamentből!
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-06-01 18:19:43
Hát, - szerintem - eltart még egy darabig ez a nyűglődés az MSZ(M)P-nél, de vigasztaljon minden normálisan (úgy értem: nem "hótkommunista" módon) gondolkodó magyar embert, hogy ki van már jelölve nekik az útirány, és a végcél is. Megtette nekik ezt a valamikori puszipajtásuk, a haza legnagyobb árulója, az SZDSZ nevezetű rablóbanda.
Az, hogy most éppen (vagy akár holnaptól) ki az elnök, meg a frakcióvezető, egyáltalán nem számít, ugyanis a láthatáron sincs olyan (kunhalmiul: ojan) ember a környezetükben, aki alkalmas volna bármelyik posztra is !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?