Blogolj!

A dupla öngól beismerése: Ujhelyi kihátrált a patkányozásból


Az MSZP-s EP-képviselő, kampányfőnök egy napja még hatalmas hévvel ígért május 26-ig tartó patkánykormányozást, majd visszakozott, végül gyáván megfutamodott. Azaz: a szocialistáknak sikerült a patkányügyben két öngólt is lőniük.

Illusztráció: demokrata.hu

Az első öngólt mindjárt a párt kétballábas balösszekötőjének, a „k.rva” erős képekben gondolkodó Bangóné Borbély Ildikó durrantotta hálószövögető Tóth Bertalan ketrecébe, midőn múlt pénteken tanári mozdulattal patkányozott le több millió magyar állampolgárt: honfitársait, a Fidesz szimpatizánsait.

Ezután lányos zavarában a szocialista szégyenhad az elhatárolódás és a bocsánatkérés helyett a jól megszokott utódpárti maszatolásba, nyammogásba, hazudozásba menekült. Bangóné nemcsak a magyar nyelv mestere, de még inkább a mi kutyánk kölyke, akkor is bevédjük, ha patkányozik – gondolták, majd a hosszúra nyúlt hétvége után hétfőre megszületett a mesterterv. Ujhelyi István kétballábas brüsszelita balhátvéd váratlanul előrehúzódott, és ellentámadásba ment át: hallatlan erőszakossággal jelentette be, mostantól (legalább május 26-áig, az EP-választásig) patkánykormányról fog beszélni Orbán Viktorék kapcsán.

Ha már lúd, legyen kövér, szokták mondani, csakhogy – állati égés! – ebből a villámgyors kontrából megszületett a második – idézzük Bangónét – „k.rva” nagy öngól. A patkánykormányozós, vagyis patkányozós videó. Dölyfös Ujhelyi tehát kihúzta magát a lelkes – közösségi, rendszerszintű, vagyis immár pártalapú – patkányozás közepette, majd láthatóan egyre jobban kezdett összemenni, ahogy az elsöprő erejű társadalmi felháborodás láttán a balliberális média és véleményformálók (is) nyíltan kimondták:

ha az MSZP fene nagy tudománya a patkányozásban merül ki, akkor húzza le magát a vécén.

Vagyis stílszerűen: irány a csatorna! Indulhat a patkánykommandó.

Ujhelyi elvtárs, aki hétfőn még elképesztő válaszcsapásról és visszaütésről hadovált és vizionált, keddre megszégyenülten és gyáván elfutott. „Hótgyenge” magyarázkodással törölte a közösségi médiából a csodafegyvert, vagyis pártja maradék hitelessége és erkölcsi tőkéje után a patkányvideót is lehúzta a klotyón.

Így aztán az izzadtságszagú MSZP-szerencsétlenkedés hűlt helyén csak a patkányszag és a még mindig „honanya” Bangóné patkányozása maradt. Amit amúgy a teljes társadalom kikér magának, politikai hovatartozástól függetlenül.

Ujhelyi elvtárs és pajtásai megint rosszul hallották, mit üzen a nemzet.

Horn Gábor után szabadon „nem azt mondták, Pisti, azt mondták, menjetek a p...ba”.

A patkányozással és a patkánykodással együtt. A magyaroknak ugyanis elegük van a patkánytempóból.

Ilyen egyszerű sport ez a foci. Kár lenne túlpolitizálni.

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/72145/pics/lead_800x600.jpg
Bangóné Borbély Ildikó,MSZP,patkány,Ujhelyi István
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
colonell
colonell 2019-05-04 11:40:03
Ujheji a szolgalatos msz( m) p- s barom! Elvezet volt a lapatkepu dagadt izzadot a TV ben nezni az entelektuelt? Foxi maxis komvsi doktort! Hazug csalo aki nem tud millios epitkezesrol szamlakat mutatni! Kinjaban vagdalkozik es fenyegetni probal ami egy legyfigot sem er! Mar partja kozelit az OT azzaz 5% hoz! Mas kampanyvezer ilyenkor lovi fejbe magat! Kosa Lajos Oslo
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-05-01 10:24:09
Tegnap hallottam az újhülye - mint EP jelölt - egyik nyilatkozatát az "üggyel" kapcsolatban, miszerint:
" Nagyon nehéz kampányügyeket intézni. "
Stimmel !!!!
A hülyéknek meg pláne az !!!!
Egyébiránt, akiknek mindössze ennyi mondanivalójuk van egy EP-i választási kampány közepette a választópolgárok felé, azoktól mégis mi a túrót várhatunk ?!
Megint stimmel !!!! >>>>>>> Semmit a világon.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?