Blogolj!

Angol hülyék

Kecskés István

Sok kultikus mondat van a Gyalog galopp című filmben. Ma valahogy a „hülye angolok, angol hülyék!” jutott az eszembe.

Mondjuk az is beugorhatott volna, hogy „így jöttek rá, hogy a Föld banán alakú”, mert amit ezek a szerencsétlen britek művelnek az EU-ból való kilépésükkel, az valami egészen rossz vicc. 

Ma éppen ugye ott tartunk, hogy jövő június 30-ig kérnek haladékot a brexittel kapcsolatban. Egyszerűen nem tudják eldönteni, hogy miként kellene kilépni az EU-ból. Megállapodással, vagy anélkül, ha megegyezve, akkor miként és hogyan. 

Ez tényleg egy rémes végtelennek tűnő történet. 

Ráadásul az egész egy kutyakomédia. Lehet, hogy a britek június 30-án kiszállnak ebből a nagy EU-buliból, vagyis nem fizetnek be többet a közösbe és annak egy részét nem is kapják vissza, de ettől még május 26-án tartanak egy EP-választást. 

Agyrém…

Most azt hagyjuk, hogy mennyien mennek majd el a voksolásra, aminek lényegében semmi értelme, hiszen durván 35 napra választanak képviselőket – a ciklus meg öt esztendős. No, de könnyen lehet, hogy a parlamentbe kerülő brit képviselők, az EP megalakulásakor a mérleg nyelvét képezik majd, vagyis a szavazatukkal hoznak majd öt évre szóló döntéseket, aztán angolosan távoznak. 

Hogy a briteknek jó-e az EU, vagy sem azt innen nehéz eldönteni. Az viszont egészen világos, hogy ez a szánalmas szappanopera már mindenkinek rossz. 

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/71115/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?