Blogolj!

Bayer Zsolt esete a három hülyével


Ezzel a három hülyével az a legkevesebb baj, hogy se magyarul, se angolul nem tudnak írni.

Először nézd meg ezt a videót. Legalább az elejét, ameddig beszél ez a három szerencsétlen. 

Attól is vonatkoztassunk el, hogy Bayer Zsolt a blogjában jelezte, hogy nettó hazugság ez az egész lakásügy. Nézzük ezt a három mandrót. Az egyik a „TizenX hálózotasodásért felelős igazgatója” – a mi? Erről szól az egész? Hangzatos posztok kiadva és kész? Úgy tűnik.

Aztán van a sárga pulóveres, akinek nem tudjuk a nevét, de később egészen sajnálatos módon kiderül a videóból, hogy kék alsót vett fel reggel, hiszen a haladó divatnak megfelelően a tökénél van a nadrág. A harmadik jómadár, aki maga az „elnökségi asszisztens”, annyira izgalmi állapotban volt, hogy majdnem lehugyozta a bokáját. 

Szóval ez a három hülye odament egy budai ingatlan elé, amit szerintük Bayer Zsolt egy tankönyv áráért, vagyis 32 ezer forintért bérel. (Üzenem nektek, hülyék, hogy már majdnem mindenki ingyen kapja a tankönyveket, de magam szívesen tanulnék egy 32 ezres könyvből…) Na szóval ez a három egyszerű hülyegyerek a napközi helyett firkált. Például olyat, hogy „OCSKA”, vagy éppen „SZELID”, de nem is ez a kedvencem, mert biztos hiányoztak az iskolából, amikor az ékezeteket tanulták. De még csak az sem érdekes, hogy sárga pulóveres mandró kihagyta a „KISPROLIBÓL” a „P” betűt, amit utólag írt bele, ennél is jobb a „CAPTIAN” felirat.

Az meg mi a túró? 

Megnéztem. Semmi. Ellenben a „CAPTAIN” az ugye angolul kapitányt jelent. Szóval angolul sem megy, pedig annyira verik magukat a multikultira, hogy le a kalappal… 

Érdemesebb lenne hálózatot igazgatni, meg felkötni a gatyát. Talán mindenki jobban járna. 

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/71032/pics/lead_800x600.png
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-04-05 09:55:51
Néhány megjegyzés:
1./ Nyilvánvalóan megvannak a kunhalmiék (szigorúan kisbetűvel) méltó utódai, ugyanis ezek a gyökerek ugyanúgy hiányoztak a magyarórákról, mint a komcsi őskövületek !!!!! Helyesírás, és tudás = nulla !!!!!!
2./ Ameddig ilyen ökrök a momentán Momentumnak csúfolt ifjúkommunista gittegylet krémje, akkor nincs mitől tartania a FIDESZ-nek és a kormánynak.
3./ Ha ez a krém, akkor milyen lehet a selejtje ?! Belegondolni is rossz !!!!
4./ Nemsokára perbe fogják a nagyvezírt (tudják, a fekete-győr nevű majmot) a rendőrség támadása kapcsán. Remélem, hogy el is ítélik, bár a mai bírósági esetek kapcsán azért - sajnos - vannak fenntartásaim !!!
5./ Egyébiránt, amilyen a főnök, olyanok a beosztottak !!!
6./ Végül egy-két apróság ezeknek a "gyökkettőknek" a szellemi színvonalának érzékeltetésére:
• Nem lehet pótolni azt, amit Isten kihagyott (Elhangzik a Tűzszekerek című filmben)
• Ahhoz képest, hogy milyen sok őrült van körülöttünk, nem is olyan nagy a világ.
ÜDV. FIÚK !!!!!!
Válaszolok
kata 2019-04-03 20:56:34
Ez a három szerencsétlen úgy izgult,hogy alig tudták kinyefegni,mi is a bajuk."Bayer nekiment kortársunknak,
nagy blankának",azt kifelejtetted,te ócska kis tetű,hogy a mosdatlan szájú pöcegödör,színkettes tanuló "példa-
képetek" milyen stílusban ment neki a kormánynak,és Orbánnak.Tanuljátok meg kis nyomoroncok,hogy amilyen
az adjon isten,olyan a fogadj isten!Igazgató,asszisztens, szemre 15-16 éves kis taknyok akarják kioktatni Bayert,
a kormányt,Orbánt.Nemrég még pelenkába pisiltetek,anyátok törölte meg az orrotokat,jobb lenne,ha visszább
vennétek a nagy arcból!Írni,olvasni,szöveget értelmezni nem tudtok,de tüntettek oktatásügyben,és mentek a
hülye nagy blanka után,mert azt hiszitek menők vagytok.Szánalmas,szerencsétlen senkik vagytok,csak az olyan
csajoknak tudtok imponálni,mint a mosdatlan szájú primitív kortársatok. Egy értékes lány rátok sem néz,ha csak azért nem,hogy lehányjon benneteket.Lehet pár év múlva benő a fejetek lágya,és kitörölnétek életetekből
ezt a kis akciót,de az a helyzet,hogy a net nem felejt,így rátok égett ez a kis szösszenet,a normális fiatalok a
szemetekbe röhögnek,és ti fogjátok rosszul érezni magatokat!Fiúk,ezt jól elszúrtátok!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?