Blogolj!

Szegedi elhízott lúzer gúnyolódik a magyar válogatott sikere után

Kecskés István

Kétségtelen a magyar labdarúgó-válogatott sokszor rászolgált arra, hogy az ember páros lábbal szálljon bele, ugyanakkor a világbajnoki ezüstérmes elleni győzelmet követően nem kéne. A szegedi önkormányzat lapjának ez mégis sikerült.

A monogram mögé bújó szerző, „gszl” nem sokat vacakolt. Már a leadben kioszt egy maflást Lovre Kalinic kapusnak, aki a sorok leírója szerint „láma” és vélhetően „tipszmikszűt” (értsd: tippmixelt, vagyis eladta a meccset), ami amellett, hogy sértő, vélhetően büntetőjogi kategória is, hiszen csalással vádolta meg a világ második legjobb válogatottjának játékosát. 

A kiváló szerző szerint a magyar válogatott „lúzergólt” kapott, ellenben

pont ugyanilyen lúzergólt kapott a horvát csapat is, Dzsudzsák szöktette Szalait, aki éles szögből kábé hét méterről lőtt, és Kalinic gond nélkül bevédte, erős lövés volt, de illett volna rá leérni – mondom ezt elhízottan, karosszékből szakértve.

No, de aztán a második félidőben Pátkai Máté is betalált, amivel a magyar együttes történelmi sikert aratott. A gólt így adta vissza az elhízott szerző a karosszékből: 

A második félidővel kapcsolatosan az összes küzdős sportos közhelyt el lehet lőni, mind igaz lett volna. A hetvenhatodik percben Dzsudzsák százados átlagos szöglétéből lett gól: az ötös közepére csavarta, Kalinic benn maradt, Pátkai birkózásban is pontot szerzett, majd bekaratézta. 

És akkor ugye ott volt még Kalmár Zsolt ziccere, amelyből könnyedén megszülethetett volna a harmadik magyar gól is, de a szegedi elhízott így látta ezt a karosszékből: 

Kalinic gondoskodott arról is, hogy majdnem 3–1 legyen, de az tényleg túlzás lett volna.

Nem lehet elfelejteni, hogy ez az egész hányinger a szeged.hu oldalon jelent meg, amelynek ez áll az impresszumában: Szeged Megyei Jogú Város oldala. Vagyis az önkormányzat szentesítése mellett végzi áldásos tevékenységét „gszl” – aki ugye a saját bevallása szerint is elhízott és karosszékből szakért. 

Először is akkor le kellene fogyni és fel kellene állni a fotelből. A világ ugyanis szép. Még az ilyen savanyújóskák is megtalálhatják benne a csodát. Például azt, amikor 15 millió magyar örül egy sportsikernek. És nem azért, mert olyan a kedvük, hanem azért, mert a világ második legjobb csapatát győzte le a magyar. És ezt még a karosszékben ülő elhízott lúzerek (értsd: láma) sem vehetik el senkitől. 

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/70688/pics/lead_800x600.png
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?