Blogolj!

Hadházy és a „szánalmas balf@szok”


Tudják, mit csinált Orbán Viktor március 15-én úgy három óra körül? Elismeréseket adott át a nemzeti ünnepen és ha tudta, hogy mi zajlik az utcán, akkor két „gratulálok” közt visszafogta a nevetését.

Egyszercsak azt mondta az ellenzéki tüntetés moderátora, hogy: 

Nagyon sokan vagyunk! Lehet ez 20-30 ezer ember! De 10 ezer biztos!

Azt hiszem ide kellene most tenni egy szmájlit. És nem azért, mert a 10 millióból mondjuk 10 ezer magyar gondolta úgy, hogy szombat délután elmegy és megdönti a kormányt, hanem azért, mert vicc ez az egész. Tőlem lehetettek volna 30 ezren is, az is minimális, ilyen esetekben csak erős jó indulattal lehet tömegnek nevezni. 

Nem is ez a röhej, hanem az, hogy még mindig itt tartanak. Dobálóznak számokkal, de ez a legkevesebb. 

Olyan felszólalók voltak az összellenzéki rendezvényen, hogy az ember az agyát eldobja. Mert az ugye már megszokott, hogy a hódmezővásárhelyi műkedvelő, vagyis Márki-Zay Péter elmondta a magáét – nem volt más, mint sima pártpropaganda, tisztelet a hősöknek nélkül. No, de színpadra lépett Lakatos Béla, aki a meghívó szerint „roma közéleti személyiség”. A szpíker szerint

őt ács polgármestereként szerettünk nagyon.

Hát azért álljunk meg egy pillanatra. Bélával kapcsolatban írtam már. Emlékeznek: ő az az igazi sötét bunkó, aki veréssel fenyegette az ácsi iskola tanárait. Tette mindezt polgármesteri minőségében ez az agyatlan. 

Béla! Ki nem szarja le, hogy ki vagy?

Leiratkozhatsz, ha mégsem tetszik. Lakatos Béla nagyon büszke arra, hogy ő Ács polgármestere. Kérkedik is vele és pedagógusokat fenyeget pofánvágással. Béla Ács polgármestere. Béla jól láthatóan indulatkezelési problémákkal küzd. Béla kilépett a Fideszből és a Momentum jelöltje lett. Béla április 8-án 1.363 szavazatott kapott, a Fidesz-KDNP győztes jelöltje Czunyiné dr. Bertalan Judit 29.241-et.

Ezzel azonosulnak az ellenzékiek. Mind a 20-30 ezren, de legalább 10 ezren. Ráadásul Béla nagyon komoly beszédet mondott, mintegy két percben, de lehet hogy háromban, de legalább egyben. Összefüggés mondjuk nem volt benne, de valami olyanról volt szó benne, hogy a roma honfitársaink is a vérüket adták a hazáért. Meg arról is szó esett, hogy a romák nem „migáncsok”. Meg szerinte az nem járja, hogy falopásért elviszi a rendőr a cigányokat, mert szerinte közbe a fehérgalléros bűnözőket meg békénhagyják… 

És, ha ez a kellemetlen, vállalhatatlan, bukott, veréssel fenyegetőző polgármester nem lett volna elég, akkor még jöttek a fellépők. Na, az nagyon kemény volt. Az úgynevezett Szabadság Kórus penderült színpadra. Öten. A hangszórókból kicsit több ember hallatszott. Például a mikrofon mögött csak egy hölgy volt, de sokkal többnek hallatszott. Öten voltak, de a kokárdák száma nem volt ennyi. Az egyik dalnokok biztos nem volt, de a képeken úgy tűnik, hogy többen titkolták a viselését. 

Aztán volt még a magyar anyák üzenete. Képben. Hang nélkül. Erre azt mondta a moderátor, hogy: 

Azért nem halljátok, mert nincs hangja. Ez így valóban nem elég élvezetes. A magyar anyáktól elnézést kérünk, otthon meghallgatjuk mindegyiket.

Ugyanakkor Hadházy Ákossal egyet kell érteni. Azt mondta a pókember, hogy – bocsánat szószerinti idézet következik:

Szánalmas balfaszok vagyunk, ha hagyjuk!

Stimmel. Azok. A forradalom ezúttal is elmaradt az érdeklődés hiányában. 

1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/70264/pics/lead_800x600.png
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-03-16 19:20:25
Ennyi barmot egy hónap alatt lasszóval sem lehet összefogdosni, de:
" • Ahhoz képest, hogy milyen sok őrült van körülöttünk, nem is olyan nagy a világ. "

Ennek a sok töklámpának a figyelmébe ajánlom még az alábbi népi bölcsességet is:
" • Nem szerencsés felcserélni az értelmes állatot az ártalmas élettel. "
Ennél több szót nem érdemelnek !!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?