Blogolj!

A haladó ellenzéknek fontosabb Székelyföldnél Tibet…


Tudtuk, de mindig gyomorforgató azzal szembesülni, hogy az úgynevezett haladó ellenzék mennyire érézketlen, hogy milyen magasról tesz a magyar lelkületre.

A Székely szabadság napján az ellenzék is tüntetett a függetlenségért. Egészen pontosan Tibet szabadságáért. Nagyon fontos ügy! Éppen hatvan éve üldözték el a kínaiak a dalai lámát onnan és ez borzasztóan szomorú ügy. 

De ugye tudjuk, hogy Szél Bernadett és társai magasról tesznek rá, hogy mi történik innen többezer kilométerre. Nem ez a lényeg. Ugyanis azzal sem foglalkoznak, hogy mi a helyzet a székelyekkel és ez azért sokkal fájóbb. Széléknek az a lényeg ebben az ügyben is, hogy mondjon le a „zorbán”. 

Nem foglalkoznak ezzek semmivel csak a saját játékaikkal, a magamutogatásukkal. Az, hogy a Székely szabadság napján Tibet függetlensége mellett tüntetnek kifejezetten gusztustalan. Egy nemzet fog össze azért, hogy a nemzettestvéreinknek járjon az önrendelkezés és akkor ők amiatt tartanak sajtótájékoztatót, mert a dalai láma nem mehet haza. Ehhez azért már pofa kell.

Egy normális demokratának fontos, hogy a dalai láma jogai ne sérüljenek, de ugyanilyen lényeges, hogy a székelyek szabadsága is adott legyen. A haladó ellenzékünk azonban csak az előbbivel foglalkozik. Nekik nem fontos, hogy mi van az elcsatolt részeken élő magyarokkal, csak az, hogy a saját propagandájukat tolják, felhasználva a dalai lámát is. Mert ez az egész tüntetősdi semmi másról nem szólt, csak a belpolitikai önmegvalósításról. Ez csak önzés, semmi egyéb. 

És sértődés ne essék, de a Székely szabadság napján semmi nem lehet olyan fontos, mint maga az ügy. Nem annyira érdekes a dalai láma, de Szél Bernadett meg végképp nem fontos. Az utolsó székely is közelebb áll a lelkünkhöz, mint a képviselő és a haverjai. 

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/70024/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
éva 2019-03-11 20:08:52
AZ, a Jó Isten elgondolkodott, és azt mondta;- " Szegény Normális részük nagyon unatkozna, ha nem gyártanék eszetleneket is. Erre megalkotta az uniós ballibeket, de legfőképp a magyar elfeleséget.
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-03-11 15:48:44
Ettől a széllelbélelt bernikétől - meg a sületlen, agyatlan, tüntizgető párttársaitól - nem is lehet mást várni !!!
Nagyon találóan hangzik el a nagy sikerű filmalkotásban az alábbi rövid, tömör sommázat:

" • Nem lehet pótolni azt, amit Isten kihagyott. " >>>>>>>> (Elhangzik a Tűzszekerek című filmben)
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?