Blogolj!

Mesterházyt úgy kivágják, mint a macskát…?


Tény: az egykori szocialista miniszterelnök-jelölt láncfűrésszel vágta maga alatt a fát, de úgy tűnik, hogy lassan befejezheti, mert a hírek szerint kizárják az MSZP-ből.

Fotó: MTI

A helyzet tulajdonképpen nem rossz, hiszen úgy tűnik lassan tényleg lezárul az 1989-ben elkezdett rendszerváltás, mert szép lassan csak megszűnik az MSZMP utódpártja. Addig persze még sok víz lefolyik, meg úgy hírlik, hogy néhány régi párttagot kizárnak a mozgalomból. Most éppen Mesterházy Attila következhet. 

Tegyük hozzá, hogy ő azért nem akárki, a régi elvtársak új generációja. Eleve négy éven át elnöke volt ennek a csodás pártnak, hiszen

2010 és 2014 között ő volt az önkéntes politikai halálraítélt, aki vezette az MSZP-t

– lássuk be, aki a 2006-os Gyurcsány-beszéd után elvállalja ezt a posztot, az nem vehető komolyan a politikusi szakmában. Emmellett, nem mellékesen, két minisztériumban is volt államtitkár, amikor utoljára – mondom UTOLJÁRA! – volt kormányon a szocialista párt. 

Mesterházy amúgy az MSZP egyik legvidámabb figurája, szinte szerethető. Szinte! No, de most „hibázott” és kap is egy fegyelmit a nyakába, mert a gyanú szivárogtatott. Ahogy a szocik szoktak. Gyurcsány-beszédet meg ilyeneket. A „vád” szerint Mesterházy csepegtette el az információt arról, hogy Tóth Bertalan elnök úgy került az EP-lista élére, hogy korábban az elnökség másként döntött.

A testület Ujhelyi Istvánt tette az élre, a közgyűlés elé viszont az elnök már olyan javaslatot terjesztett, amely szerint ő maga vezette a listát és ezt szavazták meg a küldöttek. 

Szóval Mesterházy ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett a méltán híres Kurtyán Ferenc, mert szerinte a volt elnök a legnagyobb szoci szivárogtató. Amúgy Mesterházynak két bűne is van (lehet). Az egyik az, hogy az EP-lista összeállításánál a „Szanyisok” táborát erősítette – egészségére! A másik meg az, hogy amikor a világ legkarakteresebb Tóthját megválasztották az MSZP elnökének, akkor azonnal beszólt neki a közösségi médiában. 

Mesterházy óriási troll! Azonnal hülyét csinált az MSZP új elnökéből

Leiratkozhatsz, ha mégsem tetszik. Eldőlt: Tóth Bertalan lett az MSZP új elnöke. Mondjuk ő még valóban nem volt, így mindenképpen jó döntésnek tűnik. A legyőzött Mesterházy Attila nem sokat várt, azonnal hülyét csinált az új pártvezérből. Új elnököt választottak a szocialisták.

Nem mellékesen Tóth Mesterházyt múlta felül a választáson, így aztán ő lett a legújabb dísz… pinty a szocik élén. Most jól megkaphatja majd a magáét a volt elnök az újtól, kivágják mint azt a bizonyos macskát a nagyobb dolgát végezni.

Mi meg talán egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy ez az divatjamúlt, egyre kellemetlenebb és apróbb piros párt végleg megszűnjön. Ha ehhez Mesterházy kizárása kell, akkor legyen. Ahol fát vágnak, ott ugye hull a forgács is. 

3
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/69645/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-03-02 17:29:54
Minden embert a megfelelő helyre >>> mesterházyt - példának okáért - a szemét dombra. Ott a helye (heje) !!!
Válaszolok
éva 2019-03-02 17:15:29
Mesterházy nagyon sokat szerepelt a TV-képernyőjén. Nagyon sok unszimpatikus ember van a baloldalon, de ez az "alak" mindenkin túl tett. Nincs nála pökhendibb, szemtelenebb, arrogánsabb interjú-alany! Ha kellemetlen kérdést tettek föl neki, (hölgy, ATV-ben!), az ember azt gondolhatta, hogy most viteti el az Andrássy út 60-ba a riportert! Hab a tortán a 2014-es választás után, amikor benyögte;- "én nem gratulálok a győztesnek"!
Válaszolok
kata 2019-03-01 22:21:35
Nagyon helyes! Csak nyírják egymást a koncon marakodó hiénák,mert a komcsik utódai nem mások,mint un-
dorító,nyálcsorgató,vihogó hiénák.Most,hogy érzik,szorul a kapca,nem csak a többi élősködő pártnak,egymásnak
is nekimennek.Ebből látszik,tele vannak megélhetési mocskokkal,nem tudják megtagadni magukat.Az országért,
a választókért "dolgozni",ugyan már! Ezek soha nem tettek a közjóért semmit,csak a saját zsebüket tömték,és
szolgálták némi leeső pénzmagért a multikat.Eladósították az országot,az embereket,és még van pofájuk a kor-
mányt kritizálni.Csak így tovább! Üssétek egymást,szakadjatok darabokra,már régen kellett volna! Felgyorsul-
tak az események,jönnek a választások,a pozíciókért megy a harc,mint mindig.Csak azt felejtik el- mint min
dig -,hogy hiába egyeznek meg,nem ők választanak! Essetek egymás torkának,mi pedig páholyból figyeljük az
évtizedek óta gyűlölt utódpárt agóniáját!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?