Blogolj!

El a kezekkel a kokárdától!


Azért mindennek van határa! A karácsonyfa dobáló, szánkókat felgyújtogató, rendőröket festegető, írástudatlan tömeg újabb aljasságra vetemedett.

Már a kokárda sem szent… 

Pedig az – szinte – hungarikum. Óvodás korától fogva viseli minden magyar, határon innen és túl is. Enélkül nincs március 15-e, nincs ünnepség, nincs emlékezés. Ez a nemzeti öntudatunk fontos tárgya. Ehhez képest most ezt gúnyolják és használják fel aljas célokra az úgynevezett ellenzéki tüntetők. 

O1G-t formáltak belőle. És nem, nem a miniszterelnök géniuszára utalnak ezzel, hanem valami egészen másra. Egészen alpári módon használják ez a szent jelképet. 

Tényleg eddig és ne tovább! Olvasom az interneten, hogy a vadabbak fenyegetik a kokárda gúnyolókat. Nem finomkodnak: irgalmatlan nagy verést ígérnek annak, akit meglátnak egy ilyen jelképpel a mellkasán. Nem kéne. Pofozni és provokálni sem. 

Igaz, mit várunk azoktól, akik képesek Gyurcsány Ferenccel együtt tüntetni.

Azzal az emberrel, akinek semmi sem szent, ami magyar. Neki nem számítanak az emberek, az értékeink, a hazánk és a nemzetünk. Egy ilyen ember mögél állnak oda és hordják ezt a mocskot. Látható, hogy már egy egész iparág telepedett a tüntetésekre. Gyártják a matricákat és már a kokárdákat is. 

Legyen elég. Eddig és nem tovább! A kokárdával nem lehet szórakozni, nem lehet egy hitvány gúnyolódás kiegészítő tárgya. El a kezekkel!

7
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/67239/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 7 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez válasza: Gyula bejegyzésére 2019-01-08 16:32:13
A mi "Ábelünk" lehet, hogy Magyarországon született, talán magyarul is beszél, de hogy nem magyar anya szoptatta, az teljesen biztos !!!
Magyar anya ilyen ökröt nem szoptat !!!!
Válaszolok
Hát, így van ez válasza: Kristóf Ábel bejegyzésére 2019-01-08 16:29:39
Miről hablatyolsz itt össze-vissza ? Milyen cenzúráról vizionálsz azzal az egyetlenegy, csökött agytekervényeddel ?!
Hiszen te is szabadon, senkitől sem zavartatva itt írogatod a nyilvánvaló baromságaidat ezen a honlapon ?! Ki és mikor akadályozott meg abban, hogy pont ide hányd a mocskaidat, erre az oldalra ?!
Legfeljebb a marhaságaid miatt, az oldalt olvasók 99,9 %-a komplett hülyének tart, de más bajod nem eshet !!!
Ajánlom figyelmedbe az alábbi alapigazságot:
• Ahhoz képest, hogy milyen sok őrült van körülöttünk, nem is olyan nagy a világ.
Egy jó tanács: még ilyenkor, télvíz idején se állj ki a napra, mert az neked határozottan árt !!!
Végül még egy tanács, csak azért, mert innentől kezdve nem vagyok hajlandó egy ilyen hülyével vitatkozni, nehogy véletlenül összetévesszenek vele:
Próbálj meg különórákat venni a MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM című tantárgyból, hátha idővel megtanulsz helyesen magyarul beszélni és írni !
Persze maradhat minden így is, csak - tudod - ezzel a jelenlegi képességeiddel k....va ciki vagy !!!!
Válaszolok
Gyula 2019-01-07 21:25:55
Mondj még egy népet a világon amelyik meggyalázza a saját jelképét.
Mondj még egy népet amelyik eltűri azt.
Magyarországon születtek, magyarul beszélnek, magyar anya szoptatta őket.
Mi volt abban az anyatejben?
Válaszolok
Kristóf Ábel 2019-01-07 21:10:09
A "vadabbak" a NER propagandamédiájától folyamatosan feluleteket kapó zsebnáci ultrák oldala, a Habony-kompatibilis kurucinfó vadhajtások, amely jelenleg a liberális véleménydiktatúrától rettegve minden ellevéleményt cenzúráz.
És nem látom a világos elhatárolódást, amikor egy, a kormánymédia által legitimált és szalonképesnek nyilvánított portálon fizikai erőszakkal fenyegetnek embereket politikai jelkép viselése miatt, akkor minden demokratának az lenne a minimum, hogy elhatárolódik, nem elég annyi, hogy "nem kéne". Ez a legbunkób-primitívebb alávaló stílus, amikor a másik ellenvéleményét fizikai erőszakkal való fenyegetéssel akarjuk elpusztítani.
A kérdés tehát Kecskés Istvánhoz, és a posztot megosztókhoz, köztuk a Blogstar menedzsmentjéhez is: egyértelműen és világosan elhatárolódnak ettől vagy cinkosan odakacsintanak a deviáns társadalomba nem való erőszakos állatoknak?
Válaszolok
Atamagor 2019-01-07 18:36:18
Pedig előbb vagy utóbb lesz kapsz. Provokáció ide vagy oda, ha a kormány nem lép fel erősebb kézzel akkor biztosan. Ellopják a köztársasági elnök zászlaját és semmi? Önkényuralmi jelképekkel pózolnak és viselnek PEDIG VAN MÁR TÖRVÉNY RÁ ! Nem kell megijedni a provokációtól ! Mert mi lesz ha erősebben lép fel a hatóság? Még egy Sargentini jelentést írnak? A tiltott határátlépőkkel is először finomkodtak EZRÉVEL JÖTTEK. Bekísértek közülük párat és már "csak százaséval jöttek. Ám amikor végre több hónap elzást is kaptak NAPOKIG EGY SE JÖTT HATÁRRA. Ebből viszont értenek.
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-01-07 17:31:08
Emlékeztető: „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek. Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása kívánja.” (Alekszander Szolzsenyicin)

Továbbá, a hazai kommunista utál mindent, ami ősi, ami magyar, ami nemzeti, egyáltalán magán kívül mindent és mindenkit utál. Semmi sem szent előtte, még a kokárda sem.
Az a mi egyik legnagyobb tragédiánk, hogy ezekből a szemetekből is csak a legalja jutott nekünk.

Hadd jegyezzem meg még: íme itt az eredménye a FIDESZ-KDNP kormány túlzott lojalitásának, az ezekkel az állatokkal szembeni túlzott engedékenységnek, aminek következtében szemtelenedtek el ezek görcsök úgy, mint a piaci legyek !!!!
É B R E S Z T Ő' M Á R' V É G R E !!!!!!
Válaszolok
Lőrinc 2019-01-07 13:01:00
A kokárdát csak magyarok hordhatják ! Azok akik nem értenek egyet a 2,8 millió Magyarországon élő és a külföldön élő Magyar akaratával, az a MAGYARSÁG ellensége, tehát nem jogosult a viseletére, ezért ők gúny tárgyává teszik azt. Le kellene tépni a hajtókájukról, és helyébe tövisvirágot tűzni. A Magyarország-i ellenzékiek átmentek ellenségbe, hazaárúlók, ezért úgy kell őket kezelni!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?