Blogolj!

Néhány román a Kékesen provokált

A Kékesre felmenni nem egy nagy kalad. Lényegében az év 365 napján megoldaható. Vannak, akiknek csak december 1. volt erre az alkalmas időpont.

Szép dolog a hazafiság… Nincs is ezzel semmi baj. A sportteljesítmény is nagyszerű! A hegymászás meg külön kiváló sportág. Kemény embernek kell lennie annak, aki felmegy egy magas csúcsra. Az igazán nagy hegyeket csak keveseknek sikerül meghódítaniuk. Van, aki a kihívást keresi. Van, aki meg simán provokálni akar. 

Például az a három román, aki felsétált december 1-én a nagy román egyesítés 100. évfordulóján a Kékes tetejére. Leküzdötték az emberetelen magasságot és 1014 méter magasan kifeszítettek egy román zászlót. Szigirúan a magyar fölé. 

(Okosok. Letörölték a posztot… Sebaj!)

Hú, de nagy hegymászók vagytok! Sikerült felemelkedni ilyen komoly hegyre. Nekem is menne. Sőt már a Brassó melletti Pojánán is voltam, pedig az még minimum hat méterrel magasabb is. De nem a trianoni diktátum évfordulóján, sőt még magyar zászlóval sem hencegtem, hogy sikerült ez az elképesztő sportteljesítmény. 

Ismerik a mondást arról, hogy ki mindenki érezheti magkát lekvárnak, ha felteszik a polcra? No hát ez a három provokátor is hegymászónak gondolja most magát. Pedig ők is csak a lekvár mellett ülnek a polcon…

7
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/65071/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 7 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-12-03 15:09:37
Azért arra tényleg befizettem volna, ha akad egy éppen arra járó, tenyeres-talpas erdész legény, aki minden felesleges szóvirágot mellőzve, egy pillanatnyi töprengés után egyszerűen fültövön vágja ezt a három idióta, szőröstalpú szörnyet !!!!
Igény lett volna rá, az biztos !!!
Válaszolok
baviki69 2018-12-03 13:29:23
Nem volt akkor éppen senki, mert a magyarok magasabb csúcsokra törnek! Ezek a szőröstalpúak viszont komoly teljesítményt nem képesek kifejteni! Rabolni, lopni képesek csak...
Válaszolok
Gyula 2018-12-03 09:39:03
Inkább ünnepeljük 1940.06.18-át :-)
Válaszolok
Edit válasza: Géza bejegyzésére 2018-12-02 19:52:32
Igaza van Géza!
De ..."lekvárral" senki MAGYAR FIA ne mocskolja be magát.
Válaszolok
Zoltán válasza: Géza bejegyzésére 2018-12-02 19:28:13
Szerintem nem csak a zászló szerint : Románia = Csád
Válaszolok
Zoltán válasza: Géza bejegyzésére 2018-12-02 19:24:38
ezek nem is románok, hanem csádi turisták akik életükben elöször találkoztak a hóval!
Válaszolok
Géza 2018-12-02 19:05:08
Nem volt senki, aki beleverje a fejüket a nagy kőbe?
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?