Blogolj!

Gender-hiszti: alig volt hallgató a szakon, mégis megy a balhé


Az oktatásban – amennyire tudom – vannak bizonyos minimumok. Például abban a tekintetben, hogy adott létszám alatt nem indul el egy képzés. Így járhatott az ELTE gender-kurzusa is.

A vasasrnap.hu információi szerint egy évvel ezelőtt 15 helyre 10 hallgatót vettek fel, akik közül 9 kezdte meg a képzést, de tavaszta már csak 7 tanuló maradt. Értük megy a balhé, miattunk hisztériáznak a liberálisok, nekik szól a sztrájk, mert a kormány megszüntette a szak támogatását, így magát a képzést is. 

Vicces. 

Hét tanuló. Az ELTE-n. 

Tudom, hogy vannak az úgynevezett büfé-szakok, amelyek ugye arról híresek, hogy óriási kamuk és könnyedén elvégezhetőek, ellenben a végén kapott diploma annyit ér, mint mondjuk egy tanáré. Valami ilyesmi lehetett a gender-szak, ám ez annyira megfoghatatlanul feleslegesnek tűnt még a hallgatók számára is, hogy mindössze hét embert érdekelt komolyan. 

Ellenben 27 (huszonhét!) tanárt foglalkoztattak miattuk. Így vicces igazán ez az egész… Huszonheten oktattak hetet… Ilyenkor senkinek sem fáj a liberálisok között az „adófizetők pénze”? Ha a genderről van szó, akkor semmi sem drága? Úgy tűnik. 

Persze lehet tüntetni, lehet hisztériázni, hogy a szak megszűnése nagyon nem píszí. Már csak az a kérdés, hogy akkor a tüntetők miért nem választották ezt a képzést? Úgy tűnik, hogy csak akkor fáj ez, ha nincs. Mert amúgy, ha van, akkor – már bocsánat a hetektől –, de senkit sem érdekel. 

Vicces… 

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/64006/pics/lead_800x600.png
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
kata 2018-11-16 19:43:18
A libsik mindig is a normalitás ellen léptek fel,csak sokáig jól tudták leplezni,főleg amikor hatalmon voltak,és fű
alatt sok mindent el tudtak rendezni.Nem tudom mit hisztiznek ezért a gender-baromságért.Nagyon kíváncsi
lennék,ha egyik-másik gyermeke bejelentené,hogy transznemű,vagy a jó ég tudja micsoda,akkor is ilyen dühöd-
ten állnának ki a ferdeségért.Mert tapasztalatom szerint ők mindig csak elméleti síkon mozognak,de nem szeret-
nének abban a helyzetben lenni,mint aki mellett kiállnak.Gyáva,szánalmas bagázs,remélem nagyon hamar eltűn-
nek az életünkből.
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-11-16 18:01:17
A politikai hisztériakeltésben a komcsik mindig is élenjárók voltak.
Ha valaki erre a bohócszakra vágyik, menjen a Soros-csicska egyetemek valamelyikére, de ha lehet, jó messzire innen !!!
Mondjuk valahová a dél-amerikai, érintetlen dzsungelerdő közepére, csak minket hagyjanak már békén ezzel a baromsággal !!!
Senki nem kíváncsi a nyavalygásukra.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?