Blogolj!

Ha a falevelek lehullanak…


Ősz van most is, akárcsak 100 éve, amikor az a rettenet megtörtént velünk. Elindult az, aminek eredményét azóta sem tudjuk feldolgozni.  A bornírt, német császári jövendöléssel szemben ötször kellett a faleveleknek lehullaniuk ahhoz, hogy szerencsétlen, négy év háborúskodás alatt elgyötört katonáink  hazatérhettek. De az sajnos nemzetünk tragédiájának csak nyitánya volt.

Kellett ehhez még sok minden. Kellett több obskúrus politikus, egyidejű, gyülevész hordába szerveződése, mindkét oldalon. Igen, a történészek mindig elkülönítik, hogy Központi Hatalmak és Antant, de mindkét tábor aljassága és ostobasága kellett ahhoz, hogy bekövetkezzen az a szörnyűség, amely nemhogy az egész 20. századot, de a mai napig meghatározza életünket, bármennyire is és bármilyen sokan próbálják ezt immár száz éve kozmetikázni.

De térjünk vissza, azaz térjünk haza az időben:  1918 őszén olyan szerencsétlenek voltunk - de lehet, ez  nemzeti, alkati hibánk is -, hogy hagytuk olyan politikus felemelkedését - mindig szeretünk futballnemzetként tetszelegni -, olyan senkiházit hagytunk labdába rúgni, aki a mi - nem igazán makulátlan  - magyar arisztokráciánknak is szégyenfoltja volt.  Hagytuk őt pillanatok alatt tönkre tenni az ország amúgy is megfáradt, demoralizált véderejét, kiszolgáltatva a nemzetet, az országot  az új, a friss, feltörekvő karvalyoknak, hiénáknak (akik persze éhesen marcangolták a zsákmányt, csak azután 100 évig nem igazán tudtak mit kezdeni vele).

Hadügyminisztere, Linder Béla elhíresült mondása volt: 

Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!

Gondolom ez most már világos: arról a Károlyiról beszélek, akit 45 esztendőn át dicsérni, szeretni, tisztelni illett-kellett, akinek szobra Budapest ikonikus terén (is) állt. Kevés ilyen alakja volt szerencsétlen történelmünknek - vagy talán senki -, aki ilyen rövid idő alatt ennyire rettenetes károkat okozott nemzetének, hazájának.

Milyen érdekes fintora a sorsnak és történelmünknek, hogy még 5 évvel a rendszerváltás előtt, 1984-ben is, Erdély egyik közkedvelt, népszerű színésze (Bács Ferenc) játszotta el Károlyi Mihályt egy rokonszenves szerepben. Színésze annak az Erdélynek, amelynek elveszítésében elévülhetetlen érdemei voltak a gróf úrnak, vitatkozzanak történészeink erről bármennyit is.  Mert katonák nélkül, erő nélkül, minden halálra volt ítélve abban a világrengető helyzetben.

Vae victis! ahogy a jó latinok mondták, azaz „jaj a legyőzöttnek”, hiszen haderő nélkül csak rossz és rosszabb között lehetett lavírozni.

Belegondolni is rettenet, hogy milyen szerencsétlen, nyomorult utánzata volt egy Kemal Atatürknek a mi ostoba kis Károlyi grófocskánk. Hát igen: nekünk gyakran csak ilyenek jutottak és még ünnepelni is kellett őket….

Ez a tragédia 100 éve történt, de vigyázzunk: a történelem - főleg ha nem olvassuk, nem ismerjük - nagyon gyors, erős búvópatakként megismételheti önmagát.

Tisztavatás a Kossuth téren (Fotó: MTI)

Volt nekünk - nem is olyan régen - egy kedves, „cuki” liberális kormányzatunk, amely eldöntötte, (természetesen miért pont ezzel kapcsolatban ne hivatkoztak volna rá...), hogy az Európai Uniós alapelveknek megfelelően

a parlament határozata értelmében 2004. november 3-án, 135 éves hagyomány után, megszűnt a békeidőben alkalmazott sorozás és sorkatonai szolgálat intézménye.

Igen, tudom ez az a sor, ha elolvassák egyáltalán, ahol nagyon sok szép lelkű, baloldali, liberális, szabadgondolkodó, demokrata stb. stb. (................ itt ki lehet egészíteni) ismerősöm szívéhez kap és felordít:  megőrült ez a barom, mit akar, vissza akarja állítani a kötelező sorkatonaságot, ahol szegény gyermekeink, unokáink, meg ugye én is (csak halkan mondom: mindig ez a lényeg....) annyit szenvedtünk????!!!!

Válaszom:  igen. Ha tehetném, én visszaállítanám (pedig esküszöm én is gyűlöltem katona lenni, nagyon szar volt és vágtam én is a centit rendesen).  DE! NEM a 45 év Néphadserege által tökéletesen degradált formában. Meg nem is az előző, dzsentri, urambátyámozó, karpaszományos, báró- és grófurazó, többséget megalázó formában.

Meggyőződésem, hogy lehetne ezt egy emberi, jó célokat követő, a mi „elkriplisedő” fiataljainkat megcélzó, megedző, megnevelő stílusban szervezni és valóban megcsinálni, végrehajtani.

Mindenkinek szüksége lenne rá. Azoknak is, akik pillanatnyilag maceraként, szenvedésként élnék meg, na meg azoknak is, akiknek (vagy gyerekeiknek, unokáiknak) egyszer talán az életük függ majd tőle.

Manapság megint olyan időket élünk, amikor tragikussá vállhat egy 100 évvel ezelőttihez hasonló  önfeladás, rosszul értelmezett pacifizmus.

Vagy csak egy adott történelmi helyzetben, idegenek és idegen hatalmak NEM tudnának olyan könnyedén fejünk fölött, újabb 100 évre a sorsunkról dönteni.

Szerző: Zsigmond József

3
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/63967/pics/lead_800x600.jpg
Károlyi Mihály,Linder Béla,sorkatonaság,Zsigmond József
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
Szentes Gyula 2018-11-15 19:03:35
Édesapám "karpis" volt. Azért, mert felsőipari iskolát végzett ugyanott ahol én is a Bánki Donátban, a Népszínház utcában. Nálam technikum volt, most főiskola. Egy dossziéban van az Ő és az én 50. évi jubileumi emlék oklevelünk.. Akkor lett tényleges katonai szolgálatra alkalmas, mikor az Oroszok elérték Dunaföldvárt. Át a Dunán, belőttek a piacra, sok volt a halott. Bofors légvédelmi ágyúink voltak, s jó tüzérségi megfigyelőink. Hiába pucoltak ezerrel, ronggyá lőttük őket! Később, másért, megkapta egyéni hősiességért a Signum Laudist a kardokkal. Egy nyugat- dunántúli takarékszövetkezet kitépett lap hátuljára írták meg, ma is megvan!!! Persze, mivel a háború vége UTÁN Szovjet hadifogságba került, sosem váltotta be.. A háború végéig egy tüzérségi üteg karbantartó parancsnoka volt. A kitüntetését még halála előtt megvettük Neki, ma én őrzöm. Mint ahogy nagyapám Nagy Háborús kisezüstjét is.. Szóval: nem minden "karpis" volt "urambátyám", sőt..
Válaszolok
zizu 2018-11-15 12:39:22
Bocsánat: "..honvédség.".
Válaszolok
zizu 2018-11-15 12:37:53
Nagyon jó írás!
Túl azon hogy a mai degenerációnak (tisztelet persze a kivételnek) igen nagy szüksége volna egy komoly hazafias és fizikális nevelésre-képzésre, feltétlenül kellene egy hazánkhoz mérten ütőképes honvédségre.
Napjainkban -sajnos- ismét kell hogy határainkat jól képzett katonák, hazaszeretettől vezényelve védelmezzék.

Köszönöm az írást.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?