Blogolj!

Márki-Zay Péter ócska játszmába kezdett

Kecskés István

Egy dolog biztosnak tűnik: Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester ravasz. Előállt a képviselő-testület feloszlatásának az ötletével, s ebből a tervből ő csak profitálhat.

Fotó: promenad.hu

Van egy fogadásom! A fideszes többség nem szavazza meg a képviselő-testület feloszlását, ami együtt járna azzal, hogy polgármestert is kellene választani, vagyis akár MZP meg is bukhatna. Nem szavazzák meg, mert miért tennék? Az elszabadult hajóágyú rombol a csongrádi városban, szinte megfékezhetetlen. Eközben kiválóan manipulálja a választókat és amúgy Gyurcsány-szerűen úgy csinál, mintha vezetné a várost. Vezeti egy fenét… 

Ravaszkodik. 

A többség nem szavazza majd meg a testület feloszlatását és már hallom is Márki-Zay rémesen nagyképű, gőgös, kioktató hangját, ahogy mondja: miért nem, nem merik? 

Hogyne mernék. Csak ugye MZP ravasz, de azért vele szemben sem buta emberek ülnek. 2014-ben ők felhatalmazást kaptak, hogy döntsenek a város dolgairól. És akkor 2018-ban jön egy műkedvelő, aki szembemenne a választói akarattal és lemondatna mindenkit. Ócska játszmává tenné a vásárhelyi közéletet. Demagógiától hemzsegő bejegyzést írt a Facebookra, mert szerinte mindenért (is) Lázár János a hibás. 

Erre válaszolt Havasi Katalin, a Fidesz helyi elnöke, a tiszteletben álló gyermekorvos. Visszafogott, nyugodt vélemény, amely ráadásul a tényekre hagyatkozik. 

- Márki-Zay Péter felejtette el kiadni az utasítást az aszfaltrajz verseny megszervezésére, ez az Ő személyes felelőssége. Nem Lázár János a polgármester!
- Márki-Zay Péter nem rendelte meg a "Mikuláskor megrendezett cirkuszt", ez az ő személyes felelőssége. Nem Lázár János a polgármester!
- Márki-Zay Péter nem tud sikeres közbeszerzéseket lebonyolítani, megáll a város fejlődése, ez az Ő személyes felelőssége. Nem Lázár János  a polgármester, nem vezetheti helyette a várost, nem neki van erre a választóktól felhatalmazása. 
- Márki-Zay Péter az egyetlen ember, aki döntéseivel bezárattathatja a város strandját és stadionját, mert a képviselőtestület nem hozott ilyen határozatot, Lázár Jánosnak pedig nincs ilyen hatásköre, nem ő a polgármester. 
- A TAO pénzekre benyújtott pályázat, majd a támogatások megszerzése komoly munka. Ha ezt nem végezte el Márki-Zay Péter, és nem is bízott meg senkit, aki el tudná végezni, az az Ő személyes felelőssége, nem Lázár Jánosé!

Hogy klasszikust idézzünk: ennyi… 

A helyzet nagyon úgy néz ki, hogy felesleges a képviselő-testület feloszlatását kezdeményezni. Egy politikai kalandor, egy szerencselovag került a város élére, mégpedig azért, mert kivállóan tudta manipulálni a szavazókat. Ravasz. De egy dolgot vegyünk figyelembe: a tavalyi év végéig Hódmezővásárhely az ország egyik legnyugodtabb városa volt. Én például csak annyit tudtam róla, hogy van ugye a Fekete Sas szálló, az Emlékpont, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, a Mártélyi holt-Tisza, a Népművészeti Tájház. Meg azt, hogy a város szülötte Bessenyei Ferenc mellett Antal Imre, vagy éppen Ferrari Violetta. És ugye azt is, hogy a város sportegyesületét Metripondnak hívták régen. Talán ez sem kevés. 

Márki-Zay Péter rájött, hogy sok ez neki! Távozna a polgármesteri posztról!

Sőt az egész testületet feloszlatná, hogy új választások legyenek Hódmezővásárhelyen. Természetesen szerinte mindenért Lázár János a hibás. Előjött Márki-Zay Péter grafomán énje. Szóközökkel együtt 6749 karakteres Facebook bejegyzést tett közzé vasárnap délelőtt, amelyben javaslatot tesz a képviselő-testület feloszlatására, új választásokat írna ki minden posztra, így a polgármesterire is.

Aztán megérkezett Márki-Zay és bandája ebbe a csodás vidéki nyugalomba, egy olyan városba, amelyről a hétköznapokban semmit sem hallottunk, majd megtöltötte az országos médiát a félelmeivel, a démonjaival, a botrányaival, az agyament ötleteivel. Sajnos be kell látni, hogy csak rombolt. Komolyan mondom, hogy hosszú ideje gondolkodom rajta, mit lehetne MZP javára írni. Tényleg szeretnék valami jót ideírni. Biztos bennem van a hiba, de semmi ilyet nem tudok mondani. 

Ravaszság, rombolás és játszma. Most egy egészen ócska és alantas játszmába kezdett. 

A csendes többséghez tartozom

Szabályok: 1. Csak olyan embert hívj meg, akiről tudod, hogy a csendes többséghez tartozik. Ne kelljen a hangos kisebbséggel feleslegesen vitázni. 2. Kamu oldalak híreit megosztani tilos. A...

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/61006/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?