Blogolj!

Sargentini? Egy igazi gerinctelen politikus!


A magyarok többségének eddig sem tartozott a kedvencei közé Judith Sargentini EP-képviselő, aki eljárátst kezdeményezett Magyarország ellen. Ma már tudjuk róla, hogy valójában gerinctelen.

A magyar jogállamiságról szóló jelentés lényegében nem is jelentés, hanem egy magánvélemény, hiszen a zöldpárti holland politikus nem hivatalos küldötséggel vizsgálódott hazánkban, hanem csak a saját szakállára. Például azt mondta, hogy nálunk ugye elhallgatott a független sajtó. Először is milyen? Ja, persze független. Ismerjük a mondást: kétféle magyar újságíró van, a fideszes és a független… Hagyjuk már. Másrészt az imént rámentem az indexre, az ATV oldalára és az Alfahírre is, jelentem mindegyik működik, sőt az RTL Klubon is kezdődik hamarosan a Kölyökkalauz (az mondjuk kicsit bosszantó, hogy a Prime-on nem megy az adás, pedig most van a Klinika első részének ismétlése). 

No, de nem is ez a lényeg. Nem attól gerinctelen Sargentini, mert rossz a véleménye hazánkról. Emiatt maximum vak, de ez nem a mi bajunk.

Szóval fogta magát Sargentini, megkeverte a masszát és bejelentette, hogy jövőre nem indul a választáson, vagyis tíz év után távozik az Európai Parlamentből.

Egyrészt ugye hálja Istennek! Másrészt meg menjen a fenébe. Megcsinálja a hisztit, megszivatja Magyarországot és lelép a színről.

Micsoda gerinctelen! Lenne még jelző, de valahol mégis egy nőről van szó, aztán ha az ember ugyanazt a hangot ütné meg Sargentini asszonnyal szemben, mint egy férfi képviselő esetében – lásd még: gerinctelen féreg –, akkor jönnének a jogvédők, hogy azért ennyire nem kell az egyenlőség és hogy fogalmazok egy nővel kapcsolatban. Legyen igazuk, maradjunk annyiban, hogy egy gerinctelen nőről van szó. Indoka is van:

Elegem van az eredmény nélküli vitákból, ezért hát próbálja meg más!

– nyilatkozta egy holland lapnak. 

Köszönjük! Kapásból tudok mondani egy vitát, amibe nem kellett volna belemennie. Elég lett volna, ha csak úgy simán lelép. 

A csendes többséghez tartozom

Szabályok: 1. Csak olyan embert hívj meg, akiről tudod, hogy a csendes többséghez tartozik. Ne kelljen a hangos kisebbséggel feleslegesen vitázni. 2. Kamu oldalak híreit megosztani tilos. A...

3
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/58332/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
kata 2018-09-12 20:39:17
Mivel én nő vagyok,könnyebben akaszthatok különböző jelzőket erre a soros-bérencre.Igenis gerinctelen FÉREG,
mert pénzért állít teljes meggyőződéssel olyanokat,aminek semmi alapja,és ő ezt nagyon jól tudja!
Ráadásul gyáva FÉREG,mert tisztában van vele,hogy jövőre nem kerül be a Parlamentbe,de nem meri megméret-
ni magát. Inkább előre menekül. Úgy járt,mint a hazaáruló itthoni ballibsik,velük együtt neki is szitokszó lesz a neve mindörökre.Remélem azért a pénzért amit a kis akciójáért kapott a gazdájától,sem boldog,sem egészséges életet nem fog tudni élni.Isten nem ver bottal,mindenki megkapja előbb-utóbb amit megérdemel.
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-09-12 17:43:38
Ez a torzonborz boszorkány egyáltalán mi a francnak ment oda ?!
A középkorban ennél sokkal ártatlanabb némbereket égettek meg. Azért amit ellenünk tett, ez is megérdemelné.
Azt szoktam mondani, hogy a Teremtő majd elrendez mindent, és igazságot tesz.
Úgy legyen.
Ámen.
Válaszolok
librikus 2018-09-12 17:07:14
Vigyázzunk liberálisék, nagy baj származhat fejetekre, ha nálunk hatalmasabb nemzetnél feszítitek túl a húrt!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?