Blogolj!

A pelenka-botrány és a bicskei vasútállomás


Mi közve van egymáshoz a pelenka-botránynak és a bicskei vasútállomásnak? Elvileg semmi, de a gyakorlatban lehet, hogy túlságosan is sok. Horvátországban és Bicskén is készültek képek.

A Nyugati Fény nevű nem blog, hanem hírportál egyik „bizonyító erejű képe” (Fotó: nyugatifeny.hu)

A Nyugati Fény nevű szövegtenger, amely nem blognak, hanem hírportálnak tartja magát, lehozott néhány képet, amelyeken a következők láthatóak: 

– egy nő háttal

– egy nő háttal zacskóval a kezében

– egy nő szemből zacskó nélkül

– egy zacskó nő nélkül

– egy fekete autó, egy férfi és egy bekarikázott zacskó az út szélén.

Hogy mi van a zacskóban, hogy miként került oda, azt csak egy olvasói (?) levélből tudhatjuk meg, amit a Nyugati Fény kapott, amely ugye nem blog, hanem hírportál és ezen minőségében Gyurcsány Ferenc seggevége. A tisztelt felháborodott nem azon hőzöng, hogy a szarrá szemetelt parkolóban valaki eldobott még egy zacskót, csak az érdekli, hogy állítása szerint ezt Orbán Ráhel tette, aki ugye a miniszterelnök lánya. A Nyugati Fény mondjuk amúgy is a környezetvédelem mellett folyamatosan kiálló nem blog, hanem hírportál. Emlékezhetünk nem olyan rég honfitársaink egy csoportja szétszemetelte a Szabadság hidat. Nos erről a nem blog, hanem hírpotrál oldalon egy hírt sem találni. Mondjuk Áder Jánost simán „bajszosszarozza” ez a kiadvány, de ez már legyen az ő bajuk. 

No, de hogy jön ide Bicske és a vasútállomás. Egyszerű. Emlékeznek erre a képre? 

Emlékeznek ugye? Micsoda felháborodás volt (Fotó: blikk.hu)

És mit írt ezzel kapcsolatban első körben az igazmondó Blikkújság

Fotósunk, Fuszek Gábor megörökítette, amint egy nő a kisbabájával feküdt a sínek közé, mert nem akartak menekülttáborba menni.

A liberális értelmiség, a migránssimogató csapatok köpködték a rendőröket. Így meg úgy. És rohadjanak meg, mert szegény migáns-családot a sínre tették és erőszakosak velük. 

Majd mi történt? Előkerült egy videó, amelyen látható volt, hogy a nőt és a gyereket a családfő lökte a sínek közé. Egy barom… De ez most mindegy. 

Szóval akkor az történt, hogy nem is az történt, ami a képeken látszott. Most nem tudjuk mi ez az egész – tegyük hozzá, hogy a horvátországi képeken egy valami nincs, mégpedig kuka és sértődés ne essék, de ebben a déli szomszédunk nem is túl erős –, de szemetelni nem helyes. Még akkor sem, ha az oldal nem blog, hanem hírportál. 

Kérés médiumok felé: Egy darab tetszőleges kép a megfelelő hivatkozással átvehető, aki kíváncsi a többire, azok számára légyszi linkeljétek az eredeti cikket. Ja és 2017 januárja óta nem blog vagyunk, hanem hírportál. (nyugatifeny.hu)

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/57279/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
LCK 2018-08-22 11:46:28
A mai napig nem tudni hány év börtönt kapott az a migráns, aki a vasúti sínek közé lökte a családját?
Gondolom ezt Magyarországon nem lehet szárazon megúszni.
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-08-22 10:16:44
Az, hogy Gyurcsány(i), szemkilövető, notórius hülye Fletó s...gevége, a Nyugati Fény nevű "nem blog", hanem mocskos. szemét hírportál mit hazudozik évek óta, már az égvilágon senkit nem érdekel.
A kommunisták száz év óta ezt csinálják, szerencsére egyre több embernek nyílik ki a szeme, és mind többen és többen fordulnak el tőlük.
Lásd az előző három országgyűlési választás kétharmados FIDESZ - KDNP győzelmét, valamint az azóta megtartott rendkívüli választások eredményeit is !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?