Blogolj!

Márki-Zay és a dögevők


Márki-Zay Péter műkedvelő és rokonai, valamint barátai olyan fába vágták a fejszéjüket, amilyenbe még soha senki.

A derék MZP fogta magát és összetrombitálta a hódmezővásárhelyi augusztus 20-i ünnepségre a rokonát (Hadházy Ákos) és néhány pajtását, hogy bejelentsék, nekimennek a teljes ellenzéknek. Mit, ne mondjak?! Ez aztán a mesterterv.

Ha már a kormány ellen nem megy – márpedig láthattuk áprilsi 8-án, hogy nagyon nem –, akkor majd az ezer sebből vérző ellenzéket darálják be. 

Okos!

Van egy olyan bölcsesség, hogy általában azt szokás rúgdosni, aki amúgy is a földön fekszik. Márpedig a jelenlegi ellenzék nem a padlón van, hanem alatta. Ilyenkor jönnek aztán az igazi vérszívó piócák, vagy éppen hiénak, akik nekiesnek a tetemnek és darabjaira szedik. Dögevők…

Félre ne értsen senki: ha választanom kellene, hogy ki legyen a maghatározó ellenzék, Gyurcsány, Szél, Tóth, vagy éppen Márki-Zay, akkor marha nagy bajban lennék. Egyik rosszabb, mint a másik. Furcsa, de nekünk ez jutott. 

A jelenlegi ellenzéki kínálat is rémes, de ha ebbe belevesszük még a műkedvelő polgármestert, Márki-Zayt, aki ugye diktafonnal járkál a hivatalban, mert olyan komoly üldözési mániája van, hogy félő elszalad (bárcsak…), akkor igazán nagy a baj.

Csupa nagyszerű ember, akiknek a hazaszeretet annyit jelent, hogy Orbán Viktornak le kellene mondania – az cseppet sem zavarja őket, hogy a miniszterelnök harmadszor kapott elsöprő többséget a nemzettől. 

Most ugye MZP nekiment az ellenzéknek. Nagy csata lesz, mert Gyurcsánynak, Szélnek, Tóthnak, de még Toroczkainak is kell az ellenzéki vezér szerepe. Nagy harc lesz. Például egy Gyurcsány kontra MZP kifejezetten szórakoztatónak ígérkezik, a nemzeti elkúró és a műkedvelő. Micsoda párharc lesz ez!

Dőljünk hátra és évezzük a műsort. 

1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/57209/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-08-21 09:03:30
Nem tudom, hogy ezek a "dögevők" választottak-e már nevet a megalakítandó (éppen huszonkilencedik) új, baloldali gittegyletüknek.
Ha még nem, akkor én ajánlanék nevet nekik:
Félresikerült Antipatikusok Szövetsége.
Ennyi.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?