Blogolj!

Petre Cozma: „Lehetséges, hogy megvásárolta a szabadságát”

Igazuk van… Ez nem történhetett volna meg. Sztojka Iván négy évvel és öt hónappal a büntetésének vége előtt szabadulhatott. Részese volt Marian Cozma meggyilkolásának, de jól viselkedett a börtönben és kiengedték.

Kit érdekel, hogy jól vilselkedett-e? Éppen teszek rá magasról, hogy megtanult számolni, írni, olvasni a rácsok mögött. A mi pénzünkön. Ott kellett volna üldögélnie a rácsok mögött, pontosan addig, ameddig a bíró odaküldte. Nem tyúkot lopott, hanem emberölés részese volt. És kiengedték. Ez nem történhetett volna meg…

Petre Cozma, a korábbi veszprémi kézilabdázó, a meggyilkot Marian Cozma édesapja az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, miután megtudta, hogy a fia megölésében résztvevő Sztojka Iván közel négy és fél évvel előbb szabadulhatott, mert jól viselkedett. 

Felkavaró lehetett olvasni a hírt Petre Cozmának. A fia meggyilkolásában tevékenyen résztvevő Sztojka Iván négy év, öt hónappal előbb szabadult, mert rendes volt a börtönben. Az édesapa nyilatkozott is a román Pro Sportnak. 

Hallottam, hogy Sztojka Iván egy nyitott tetejű BMW-vel furikázik Veszprémben. Nehogy balesetet okozzon! Nem tudom, milyenek a törvények Magyarországon, milyen fontosságot tulajdonítanak a fiam gyilkosainak, de lehetséges, hogy megvásárolta a szabadságát. Engem és a családomat egy életre tönkretettek. Senki és semmi nem hozhatja vissza nekünk Mariant! Elvették a lelkünknek legdrágábbat és néha jön, hogy... Azt kívánom, hogy velük is az történjen, ami velem és a családommal! Nem lehet ilyen könnyen átsiklani egy ilyen esemény felett. Sztojka Ivánnak nem jelentett nagy nehézséget, hogy börtönben volt, ő láthatta a családját, viszont én már nem láthatom a fiam. Feljelentést fogok tenni az Emberi Jogok Európai Bíróságánál.

Mit lehet erre mondani? Szégyelljük magunkat azért, hogy nálunk olyan bírák is dolgozhatnak, akik kiengedik a Sztojka-féléket. Sajnáljuk, hogy mifelénk megeshet, hogy egy gyilkost kiengednek azért, mert jól viselkedik. Pironkodunk azért, mert egy ilyen szabadulás után valaki azonnal beugorhat egy kabrió BMW-be és kedvére furkiázhat. Mert megteheti. 

És megteheti az is, aki kiengedte. Ne tehesse meg! Azonnal legyen vizsgálat, azonnal kérdezzék meg tőle, hogy normális-e, vagy elment az esze, hogy ilyen bűnözőket enged ki. Vegyék elő, vonják kérdőre és ha kell akkor büntessék meg. Ha a törvények megengedik neki, hogy ilyet tegyen, akkor azonnal módosítsák a szabályokat. Ilyen többet nem fordulhat elő. 

3
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/56199/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
Stefán válasza: Hát, így van ez bejegyzésére 2018-07-28 10:34:02
Nyilvánvaló, hogy én is egyetértek önnel most is ! Kegyetlen, embertelen szadista, mindenféle hókuszpókuszokból /bodza ? / élő embernek nem nevezhető fajok ezek ! Ilyen kegyetlenséget és amit az ilyen kultúrában felnövő valakik követtek és követnek el, csak a filmeken láttam és olvastam, ! Ez második világháborúban a Japán katonákról szólt , hogy mivel nagyon féltek az elfogástól és a rabságtól, így mindenkit kegyetlenül megöltek ! / Többek között ez volt az egyik oka Roosevelt Elnöknek , a Hirosima és Nagaszaki elkövetett bombázására, mert tudta, hogy csak ezzel kerülheti el azt, hogy ne szenvedjenek el felesleges több százezer veszteséget ! / De visszatérve ide , világosan látni azt, hogy Magyarország nem tud mit kezdeni ezekkel, mivel beilleszkedni képtelenek, és ez a rengeteg nem beilleszkedni tudó , szégyent hoz arra a pár cigány emberre művészre - tudósra-stb. akiket valóban méltán értékeltünk és szerettünk ! Az összezárás nagy és a lehetőségek kicsik és nem csak azért mert folyamatosan "rasszistának" felénk ha szembesítjük őket, hanem a kú...va nagy liberalizmus miatt is ! Ezért is mondják sokan azt, hogy ők a legnagyobb rasszisták, hiszen rájuk sem lehet nézni mert egyből ezt mondják ! A félő, hogy változás nem lesz, a szaporulat meg nagy....! Sajnálom Magyarországot ! Nincs lehetőség semmire sem !
Válaszolok
Hát, így van ez válasza: Stefán bejegyzésére 2018-07-28 10:01:17
Teljes mértékben egyetértek Önnel.
Olvastam, hogy a Cosma családnak a bíróság által megítélt összegből, ez a vadbarom, állat, fehérjehalmaz, - aki a haldokló kézilabdást a földön még meg is rugdosta - egyetlen fillért sem törlesztett !!!!
Már csak erre való tekintettel sem lett volna szabad elengedni a büntetéséből négy és fél évet.
Egy biztos:
Ha rajtam állna, akkor az a bíró, aki képes volt a szabaduló ítéletet meghozni, ma már nem lenne bíró, az tuti.
Örökre eltiltottam volna az ítélkezéstől + vagyonelkobzás, amiből ki lehetne fizetni a Cosma családot.
Mellette - egyetlen lehetőségként - felajánlottam volna neki egy elegáns kubikosi állást valamelyik bányában.
Ha elfogadja, akkor jár az "ellátmány": egy talicska és mellé egy szívlapát.
Ha nem fogadja el, akkor éhen halsz öreg !!!!!
Radikális hozzáállás ?! Igen, az, de az ilyen sz@rháziak nem érdemelnek mást !!!
Ennyi.
Válaszolok
Stefán 2018-07-28 09:04:35
Ezért a tömegesen elkövetett kegyetlen szadista kivégzésszerű gyilkosságért + az életveszélyes sérülések okozásáért , ez az ítélet nem visszatartó erejű ! Főleg úgy, hogy a börtönben-fegyházban ismerősök között és a tévé - tanulás - munka - erőgépek - meg minden jó biztosítva van és volt nekik ! Meg kellene nézni azt, hogy Oroszországban az USA. ban vagy egy Dél Amerikai országban mi a helyzet az ilyenekkel ! Itt ezeknek minimum 25 év és tényleges életfogytiglani büntetést kellett volna kapni , semmi korábbi kiengedés lehetőségét elvetve ! Ezek akik bandába tömörülve, késekkel felfegyverkezve kimennek az utcára és kötözködnek mindenhol , tudván azt, hogy ha valaki visszaszól már leszúrják - agyonverik közösen , vagy egyedül de a tömeg mögötte áll, csak a legszigorúbb ítélet lehet az elfogadható ! Ezek akik kint vannak és akiket majd kiengednek még , soha nem fognak megváltozni és beilleszkedni ! Szomorú ez a társadalomra nézve és az országra ! Az , hogy mennyi minden "tanfolyamot" elvégzett ez a kiengedett valaki, meg kész röhej, kabaré szerű, senki nem gondolhatja azt komolyan , hogy ettől megváltozik majd a viselkedése és az életformája hosszú távon !
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?