Blogolj!

Mesterházy óriási troll! Azonnal hülyét csinált az MSZP új elnökéből

Eldőlt: Tóth Bertalan lett az MSZP új elnöke. Mondjuk ő még valóban nem volt, így mindenképpen jó döntésnek tűnik. A legyőzött Mesterházy Attila nem sokat várt, azonnal hülyét csinált az új pártvezérből.

Új elnököt választottak a szocialisták. Tóth Bertalan, akiről ugye tudjuk, hogy nem a három harmadot, hanem az egészet akarja képviselni, most megkapta a lehetőséget, hogy a nagy elődök, Nyers Rezső, Kovács László, Horn Gyula, Hiller István, Gyurcsány Ferenc, Lendvai Ildikó, Mesterházy Attila, Botka László (ideiglenesen), Tóbiás József és Molnár Gyula csodás örökébe lépjen. (Azért ez milyen lista? Nyers Rezső, Horn Gyula…)

Röviden: ez legyen Tóth Bertalan baja!

Mesterházy Attila talán megkönnyebbült, hogy nem kell újra az élre állnia, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a közösségi oldalon nem késlekedett egy igencsak hülye képet posztolni Tóth Bertalanról. 

Gyorsan megmutatta, hogy mennyire tiszteli az új elnököt és úgy nagyjából azt is elárulta, hogy a kép mellé írt szavait:

Tóth Bertalan lett az elnök, gratulálok neki! Ő az én elnököm is! Mostantól össze kell zárni és nekilátni a munkának és feladat van bőven... Mától, ahogy a beszédemben is elmondtam, ott leszek a csatasorban, páttagként, ahogy eddig is! Hajrá MSZP!

Szóval mostantól használható a formula, ha valakinek nem akarunk túl sok jót: gratuláljon neked a Mesterházy!

(A kép mellett látható két hozzászólás is. Mivel nyilvános posztról van szó, vagyis bárki láthatja az interneten nem szükséges kitakarni a posztolók képét és nevét. Ugyanakkor a véleményük érdekesebb: alaposan megküldik az új elnököt.)

1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/54336/pics/lead_800x600.png
Mesterházy Attila,MSZP,Tóth Bertalan

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-06-18 13:52:14
A közölt kép pontosan lefedi a fotó tulajdonosának összes jellemző vonását.
Csak annyiban különbözik a híres hármas majomszobortól, hogy ugyan ő sem lát, ő sem hall, velük ellentétben viszont - sajnos - beszél. Az esetek túlnyomó többségében persze agyament hülyeségeket.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?