Blogolj!

Kunhalmi Ágnes a szovjetekről nosztalgiázik


Kunhalmi Ágnest nehéz lehet kezelni. Feladja a leckét a társainak, hiszen olykor olyanokat csinál, hogy az ember csak kapkodja a fejét.

Most éppen az instragram oldalára rakott ki egy képet önmagáról, ami alá azt írta, hogy #szovjetlány. 

Szovjet. Lány. 

Vélhetően Kunhalmi Ágnes is tudja, hogy mit vettek el a történelemtől, az emberektől, az egész emberiségtől a szovjetek, hiszen az MSZMP utódpártjának színeiben tevékenykedik. 

Érthetetlen nosztalgia. Mondjuk a világnak azon a felén élünk, ahol simán ki lehet sétálni az utcára egy CCCP feliratú pólóban, ahol meg lehet magyarázni, hogy a sarló és a kalapács csak történelmi jelkép, nem polgárpukkasztás, vagy éppen provokáció. 

Azt nehéz megmondani, hogy mit szeretett volna ezzel a képaláírással elérni Kunhalmi Ágnes. Figyelmet eleget kap – talán többet is mint, amit megérdemelne –, vagyis nem azért küzd, hogy valaki vegye már észre. Az elmúlt évek megnyilatkozásaiból következtethetünk arra, hogy a szocialista politikusnak vanank problémiái az alkohollal, márpedig a képet majdnem este kilenckor töltötte fel, vagyis akár már egy kissé spicces is lehetett. Benne van. Spicces volt, nem vicces. 

3
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/53908/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-06-11 19:08:14
Hofi óta a helyzet Magyarországon belül semmit nem változott.
Nálunk továbbra is az egy főre jutó hülyék száma minimum kettő !!!!!
Válaszolok
kata 2018-06-10 21:09:49
És még glóriát is tett a fejére! Nem " szovjetlányozna " Ágika,ha ténylegesen testközelbe került volna a szovje-
tekkel! Nekem a nagyszüleim sokat meséltek arról,hogy mit is műveltek a szovjet csapatok a polgári lakosság-
gal.Megkeserítették az életüket,terrorizálták őket,raboltak,gyilkoltak erőszakoltak.De persze erről ágika mit
sem tud,és a jelek szerint nem is akar tudni. Ha venné a fáradságot és csak néhány dokumentumfilmet nézne
meg talán más lenne a hozzáállása.De sajnos a hülyeség határtalan,és az a legszomorúbb,hogy ezt még közzé
is teszi.
Válaszolok
LCK 2018-06-10 09:40:46
A képaláírás oka: a butaság.
Amennyiben ezt bárki cáfolni próbálná, akkor előtte nézze meg a Szovjet történet című filmet!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?