Blogolj!

Dúró Dóra marad a parlamentben!


A Jobbik frakcióból kizárt képviselő olyan feltételhez kötötte mandátumának visszaadását, amit a párt nem tud teljesíteni. Szóval marad a parlamentben.

Dúró Dóra és Pongrátz András

Lemond a képviselői helyéről Dúró Dóra, ha azt nem "Vona Gábor egy újabb emberének" adják át – írta Facebook oldalán a politikus. 

Sőt ennél is továbbmegy: 

Lemondok mandátumomról, ha azt Toroczkai Lászlónak adják, vagy egy másik olyan jelöltnek, aki hűen képviseli a kongresszus 46%-ának akaratát, de a frakció további elszakadását a párttól nem támogatnám azzal, hogy Vona Gábor egy újabb emberének adjam át a helyem.

Elég egyértelmű és az is, hogy ezt a Jobbik nem tudja és nem is akarja teljesíteni. Még akkor sem, ha technikailag megoldható lenne, hiszen Toroczkai László a 64. volt az országos listán. Ugyanakkor eléggé egyértelmű, hogy a Jobbikon belül a Dúró-Toroczkai vonalat nem engedik érvényesülni, vélhetően nem elég cuki, így Dúró Dóra függetlenként megtarthatja a mandátumát. 

Dúró Dóra "koncepciósnak, joggal való visszaélésnek, belső leszámolásnak" tartja az eljárást, amelynek a végén kizárták a frakcióból. Vagyis az ellentétek igencsak mélyek, s ebből arra következtethetünk, hogy lépésekre áll a Jobbik a szakadástól. Vona Gábor és cuki barátai tönkretették a pártot. Majd egyszer biztos elismeri ezt is valaki… 

1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/53711/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-06-07 12:07:16
Egyszer és mindenkorra tisztázzuk:
A Jobbikon belül egyetlen "cuki jelenség" van, mégpedig Dúró Dóra !!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?