Blogolj!

Már nem élő lánc


Foteltüntetők, tévéforradalmárok – ilyen és ehhez hasonló jelzők illenek az élőláncot alkotó, majd feloszlató megmozdulókra. Hazamentek…

Nincs kire vigyázniuk (Fotó: MTI)

Azt ugye tudjuk, hogy minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel. Már csak annak kell örülnünk, hogy ez az ellenzékre nem igaz, mert nekünk ebből sokkal jobb járna. Ugye azt tudjuk, hogy nagy volt a nekibuzdulás: élőlánccal akarták körbevenni a parlamentet, ami sikerült is – tegnap este. Ezen ki is akadt Cseng Teng Li és a kínai csoport, mert nem tudtak közel menni a magyarok országának a házához. Ennyit értek el a láncolók. 

Mert ugye a nagy buli ma lenne, amikor az országgyűlési képviselők mennének be a parlamentbe. Mára azonban alig maradt valami az élő láncból. Hosszú volt az éjszaka és hazamentek a legényeg meg a leányok. 

A tüntetés Facebook oldalán ez jelent meg reggel hét előtt :

Kedves Mindenki!

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, de sajnálom, hogy interneten többen, mint személyesen - a Kossuth téren nincs kordon, mivel nem volt ki miatt felállítani; 6 óra elmúlt, nagyjából 50-en tartottunk ki a meghirdetett időpont elejétől a végéig - ennyien vagyunk most; nem látjuk értelmét a maradásnak.

Később írunk még egy összegzést, de részünkről ennyi volt; nagyon számítottunk Rátok, de nem jöttetek. 

Ha most kint lenne az az 1000-2000 ember, aki ígérte, körbe lehetne venni a Parlamentet.

Summa: A demokrácia érdeklődés hiányában elmarad, illetve úgy tűnik, a többség mégis elégedett a jelenlegi állapotokkal.

Sok sikert kívánunk a többi tüntetés szervezőjének és résztvevőjének; társaság és tüntetők hiányában a csoportunkból megmaradt néhány ember most hazamegy; 6-ig vártunk Titeket.

Sziasztok.

PS: köszönjök a "vicces" reakciós emotikonokat; reméljük, az elkövetkező éveket is viccesnek fogjátok találni és tartósan örömeteket lelitek majd más kudarcában és csalódottságában; ettől épül az ország! Illetve remélem, megérte ezért olyan oldalt lesni folyamatosan, aminek az ügye számotokra nevetséges. Sajnálom, ha nincs más, amit szívesebben nézegettek.... De örülök, hogy feldobtuk a napotokat.

Az ember legszívesebben a hasát fogva röhögne ezen az egészen. "A demokrácia érdeklődés hiányában elmarad" – írják a fene nagy hiszti kellős közepén. Ugyan már… Nem lehet, hogy az ellenzék maradt el? Úgy tűnik végleg. Sőt még az is benne van a pakliban, hogy a többség tényleg elégedett azzal, hogy a dolgok mennek mifelénk. 

És ez a már nem élő lánc szimbólikus is lehetne. Ebben benne van minden az ellenzékről. Csak a duma, semmi több. Ha elhinnék, amit a választók már elmondtak, hogy ők a kisebbség, akkor ki sem kellett volna menniük a parlament mellé. Ennek így csak annyi értelme volt, hogy bebizonyították: foteltüntetők és tévéforradalmárok.

UPDATE:

Ennyit róluk!

4
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/52330/pics/lead_800x600.jpg

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
Suarez jr. 2018-05-08 18:51:52
Ezek a koszos, szutykos, büdös, áporodott szagú, mosdatlan köcsögök a liget-lakók bandájába tartozó bunkó fehérjehalmazok !! Ők vajon miből élnek, ma mit zabáltak, ki fizette nekik a moslékot ?? Mi hasznosat tettek ma az országért ?? Ezeket a tetveseket, bolhásokat kellene a határig kísérni, és ott átadni Neandermájernek, Újhülye Mussolíninek, Deg.Kretén Cs. Molnárnak meg a sorsát biztosan nem elkerülő csumafaszú bagolyköpet, takony Jávornak......és úgy együtt bejelentkezhetnek a Púnióban /..Hor Gul../ , gyönyörű látvány lennének !!!!!
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-05-08 15:05:38
A "tüntizés" - érdeklődés, és mondanivaló hiányában - komolytalanságba fulladt.
Ennyi.
Válaszolok
Mária 2018-05-08 10:42:48
Kész cirkusz, amit megengednek maguknak egyesek! Csak bátran, a Törvény szigorával, el kell bánni ezekkel! Túlságosan szabadjára lettek engedve!
Válaszolok
Emőke 2018-05-08 08:28:59
Ès ez maradjon is igy! Ha van munkahelyük a tüncizőknek, keressék fel és lássanak hozzá, ha nincs, keressenek lehetőséget az igazi munkavégzésre! nem kell KMK-snak lenni!!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?