Blogolj!

Új elnöke lesz júniustól a BKIK-nak!


Lemond a BKIK elnöke címmel kürtölte világgá Szakonyi kollega tegnap a napi.hu-n, hogy az egy éve megválasztott Krisán László távozik a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöki székéből. A cikk felütése rögvest aktuálpolitikai alapot ad a történéseknek: „Alig pár órával a Fidesz választási győzelme után máris elindult a belharc a pozíciókért. Ennek egyik jele lehet, hogy értesüléseink szerint ma délután lemond a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke. Krisán László alig több mint egy évvel megválasztását követően távozik a szervezet éléről”.

Majdnem.

A helyzet az, hogy Krisán távozásának semmi köze nincs a vasárnapi választásokhoz.

A 2017. március 31-én, Parragh László MKIK elnök nyomására körön kívülről megválasztott elnök megkapta a BKIK tagság 6 hónapos osztatlan bizalmát és támogatását, hogy addig a saját programja, elképzelései szerint alakítsa a kamara életét, mutassa meg, hogy mit kínál a négy éves ciklusára. Kritikusai, ellenfelei sem a sajtóban, sem informálisan nem támadták az elnököt. Fél év után elfogyott a bizalom, mert a tagság csak azt látta, hogy felduzzasztották az apparátust, a megígért nagy ívű tervekből semmi sem látszott, a 2016-os mérleg nem került beterjesztésre, és elkezdtek szaporodni a kamarán belüli ügyek. Ráadásul Krisán László személyes hadviselést folytatott az Ellenőrző Bizottsággal szemben, amelyet törvényellenesen ellehetetlenített.

Ezek után döntöttek úgy a régi kamarai tagok közül páran, hogy kezdeményezik az elnök visszahívását a 2017. decemberi küldöttgyűlésen, amelyet végül elég „kreatív” módszerekkel az elnök és emberei megakadályoztak. Szakonyi Péter állításával szemben szó sem volt puccsról, hiszen az elnök visszahívása csak akkor kerülhet napirendre, ha a tagság 20%-a írásban ezt kezdeményezi. Márpedig azt hetekkel korábban el kell kezdeni, így nagy meglepetés senkit sem érhetett. Ennyit a puccsról.

A nagy nehezen elfogadott 2016-os mérleg után sem nyugodtak a kedélyek és mára már tarthatatlanná vált a helyzet. (Ráadásul Parragh is kifarolt korábbi mentoráltja mögül.) Az újabb visszahívási kezdeményezés is megkapta az aláírásokat (már mintegy 50 %-ot), így Krisánnak döntenie kellett: vagy beleáll egy számára vélhetően vesztes választásba (ami nyilván komoly presztízsveszteséget jelent a KAVOSZ vezetőjének), vagy lemond, félre áll. Utóbbit választotta.

A Blogstar információi szerint azonban április 17-én kedden még nem valósul meg a klasszikus elnökcsere, hiszen Krisán ugyan lemondott, a küldöttgyűlés elméletileg megválasztja az új elnököt, de Krisán azt kérte, hogy május 31-ig, a 2017-es mérleg elfogadásáig hivatalban maradhasson. Ezt akceptálták.

Így a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának jövő keddtől „kettős” vezetése lesz: a régi és még másfél hónapig hivatalban lévő elnök, valamint a megválasztott új, aki 2018. június elsejétől gyakorolja a teljes körű elnöki jogokat. Reméljük, hogy ez a kissé furcsának tűnő felállás lesz a garancia arra, hogy az átadás-átvétel zökkenő- és permentesen menjen végbe.

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/51038/pics/lead_800x600.jpg

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?